Hidvéghi Balázs: Helena Dallinak távoznia kell!
A Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője az Európai Bizottság kommunikációs iránymutatásairól nyilatkozott lapunknak, miután azt az EP is megvitatta Strasbourgban.
Amint ez az Isten nevét kimondta, a szellemtől megszállt tetem egyszerre összeomlott.

Az Európai Bizottság ismét lopakodó hatáskörbővítést erőltet a tagállamok kárára.

Nagy Bálint a közelmúltban leginkább a Jezsuita futás nevű program arcaként szerepelt a nyilvánosságban.

A kommunisták igyekeztek a lehető legtöbbet megtudni a pop-rockzenészekről. Negyven éve tanácskoztak a miniszterhelyettesek a koncertszervezésről.

Jézus születésével a világba megérkezik a remény.

Ady István, egy mezőségi kis szórványfalu református lelkésze a magyar közösségért, a magyar gyermekekért álmodik.

A sportcsarnok a januári magyar–szlovák közös rendezésű felnőtt férfi kézilabda Eb egyik helyszíne lesz majd.

Kisfaludy László köznevelésért felelős helyettes államtitkár elmondta, a programban részt vevő pedagógusok visszajelzései rendkívül pozitívak.

Fontosak számunkra azok a vélemények, amik ebben a témában elhangzanak – jelentette ki a kormányszóvívő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.