Tévhitek a megtermékenyítésről
Sokan azt hiszik, hogy a megtermékenyítés a méhben vagy a petefészkekben történik, de ez nem igaz.
Pilhál György tekintett vissza a kezdetekre s a Magyar Nemzet különdíjával elismert alkotókra, alkotásokra.

Mivel a tavalyi évben a pandémia nem tette lehetővé az oklevelek átadását, idén tíz díjazott – illetve képviselője – vehette át az MMA elismerő okleveleit.

A csökkenésben óriási szerepe van az airbnb-zés visszaszorulásának. Sokan eladták befektetésüket vagy tartós kiadásra váltottak át.

Megjelent az első szépirodalmi mű a kecskeméti ötvenhatos eseményekről.

Az ország veszélyben: újabb lefejezések, megfélemlített pedagógusok és leszavazott megemlékezések.

Az iskolák több mint 74 százalékában épült ki a megfelelő sávszélesség a Diákháló-programban – tájékoztatta lapunkat a projektirányító KIFÜ elnöke.

A paralimpiai bajnok Pap Biankát szülővárosa, Szigetvár díszpolgári címmel tüntette ki.

A pécsi gimnázium jó példa rá, hogyan kapcsolódnak össze az oktatási felzárkóztatás egyes intézményi szintjei.

Megjelentek a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) 2022-es pályázati kiírásai.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.