Így hálózza be a vidék Magyarországát Soros dollármédiája
Egyes kiadók bevallott célja a nyílt társadalom szellemiségének terjesztése.
„Színes forradalom” kirobbantására készülhet a USAID, amely fokozza a kormányellenes szervezetek finanszírozását Magyarországon.

A probléma több hónapja fennáll, s rendszeresen jelzik is a városnak, mégsem történik semmi, az önkormányzat nem oldja meg a patkánykérdést.

A Tűzfalcsoport legújabb kutatásában két magyarországi balliberális személyt is összefüggésbe hozott a gyanús plakátkampánnyal.

Karácsony Gergely főpolgármester politikai hitvallása, hogy mi a fenének vállalta el ezt az egészet.

Az Amerikából érkező támogatások mögött lényegében mindig feltűnnek a spekuláns körei.

Az ellenzék a tavalyi kampányban milliárdokat kapott külföldről, a magyar hatóságok több szálon is vizsgálódnak.

A miniszter úgy fogalmazott, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester tavaly megbukott az országos politikában, és most helyben is megbukik.

Alex Soros személyesen és a közösségi médián keresztül is rendszeresen kijelöli az utat a nyugati politikának.

Csizmadia Péter frakcióvezető szerint a pécsi polgármester nem adott megnyugtató magyarázatot a botrányra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.