A guruló dollárok Soros-dollárok
Az Amerikából érkező támogatások mögött lényegében mindig feltűnnek a spekuláns körei.
Az ellenzék a tavalyi kampányban milliárdokat kapott külföldről, a magyar hatóságok több szálon is vizsgálódnak.

A miniszter úgy fogalmazott, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester tavaly megbukott az országos politikában, és most helyben is megbukik.

Alex Soros személyesen és a közösségi médián keresztül is rendszeresen kijelöli az utat a nyugati politikának.

Csizmadia Péter frakcióvezető szerint a pécsi polgármester nem adott megnyugtató magyarázatot a botrányra.

Kísértet járja be Amerikát, az antiszemitizmus kísértete – mondhatjuk stílszerűen marxista klisével David Pressman botrányosra sikeredett, Gyöngyösi Márton meghívásával terhelt széderesti vacsorája óta.

A támogatás képzésben, kitüntetésben, ösztöndíjban és egyéb, indirekt formákban is megnyilvánult.

A szándékosan teremtett káoszban akarnak rajtunk fogást találni.

A Fidesz szerint az ügy kísértetiesen hasonlít a korábbi Márki-Zay Péter-féle sms-cunamihoz

Az LMP társelnöke szerint Karácsony Gergely nem elég karakteres, nincs éle a városvezetésének.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.