A baloldal csúcsra járatná a hergelést, és ehhez mindenkit kihasznál + videó
Teljesen nyilvánvaló, hogy a baloldal megpróbál rátelepedni az utóbbi hónapok tüntetéseire, célja pedig csupán az: hergelje a közönséget.
A műtrágyakirály ellen két súlyos gazdasági ügyben már vádat emeltek.

A korábbi, cáfolatnak szánt magyarázkodások után Márki-Zay Péter egyértelműen beismerte.

A szemkilövető bukott kormányfő pártja és árnyékkormánya október 23-án utcára vonul.

Még mindig a kilenc hónapig járó munkanélküli-segélyben látja a megoldást az MSZP.

Korányi Dávid a titkosszolgálatokról, valamint a kémekről szóló olvasmányokkal gazdagította a tudását.

A Transparency International magyar vezetője saját embereit ültetné az Integritás Hatóság élére.

A Bajnai Gordon nevével fémjelzett cégcsoport a Magyar Nemzet kérdéseire napok óta nem válaszol.

Azt már régóta sejteni lehetett, hogy külföldről igyekeznek befolyásolni a magyar belpolitikai életet.

Jelenleg 13 baloldali politikus próbálja az ellenzék karakterét megadni, az üzenetét megfogalmazni, ami képtelenség – mutat rá Nagy Ervin.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.