Fasisztának tartják a magyar népet
Van egy olyan vetülete Márki-Zay Péter önbevallásának arról, hogy ők külön képviselik a kommunistákat és a fasisztákat, ami eddig nem került terítékre.
Mint állásfoglalásukban írják, egyetlen magát magyarnak valló ember sem bagatellizálhatja el Trianon tragédiáját.

Egymás után derülnek ki Gyurcsány Ferenc jelöltjének, Márki-Zay Péternek az antiszemita botrányai.

A baloldali miniszterelnök-jelölt számos alkalommal nyilvánult meg úgy, hogy azt különféle társadalmi csoportok joggal érezhették sértőnek.

Amióta Márki-Zayt ültették a honi vörös csillagos (vörös lámpás) negyed főkirakatába, az átlag magyar bizsergető érzéssel kezdi a hírolvasást.

Tóth Erik: Április harmadikához közeledve a közvélemény-kutató szakma számára is óriási lesz a tét.

A Magyarságkutató Intézet tudományos főigazgató-helyettese álmában sem gondolta volna, hogy lesz olyan magyar ember, aki ilyen összehasonlítást tesz.

Egységben Magyarországért: Márki-Zay Péter vicce nem volt sértő, ez komolytalan felvetés.

A neves történész nem lepődött meg rajta, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje ünnepnek nevezte Trianont.

Egyre több jele van annak, hogy az emberek fizetésére fáj a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal foga.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.