

Mikola: Pszichoirtó akció folyik az országban
Mikola István (Fidesz) szerint az egészségügyi kormányzat valamilyen rejtélyes okból ellenséges a pszichiátriával szemben, „pszichoirtó akció folyik az országban". Teljes a bizonytalanság a kórházi rendszerben, ennek ékes bizonyítéka az Országos Psz

Műhiba
Eljárás indult az Egyesült Államokban Michael Moore ellen, mivel a rendező Kubában járt orvosi kezelésen a 2001. szeptember 11-ét követő romeltakarítás során maradandó egészségkárosodást szenvedett tíz amerikai állampolgárral. Moore úgy véli, politikai tá

Ítélet betegcsereügyben
Felfüggesztett fogházbüntetésre ítélt a bíróság egy beteghordót és egy szakápolót, mert három évvel ezelőtt a szegedi kórházban két beteget elcseréltek, ezért az idegsebészeten nem a megfelelő pácienst operálták meg. A férfi belehalt a műtét szövődményeib

„Csúsztatás Horváth fekvőbeteg-ellátással kapcsolatos kijelentése”
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint felületes, tudománytalan és következtetések levonására alkalmatlan az a tanulmány, amelyre hivatkozva az egészségügyi miniszter a hét elején a parlamentben azt mondta, a kórházban elhunyt betegek több mint húsz

A Margit kórházban halt meg a „reform” első fővárosi áldozata?
Törvénytelennek minősítette a Margit kórház működését, és az egészségügyi átalakítás első fővárosi áldozatának a kórház sebészetén elhunyt 70 éves beteget tartja a III. kerület fideszes polgármestere, aki az Alkotmánybírósághoz és az ügyészséghez fordult

Olvasóinktól

Röviden

Vizitdíj is, hálapénz is

Ötvenmilliárd felett a kórházi tartozás
