„Magyar Péter megpróbál egy politikai értelemben vett szépfiú karaktert építeni a közéletben”
Élvezi a most körülötte kialakult figyelmet.
2010 óta a kormányra került jobboldali „építmény” egyre erősebb, stabilabb lett.
A Fidesz–KDNP kihelyezett frakcióülésén ismertették, hogy Deutsch Tamás fogja vezetni a kormánypártok európai parlamenti listáját.
Nem dühös az államtitkár, csak időnként kicsit szánja már Varga Judit volt férjét.
A fideszes politikus tájékoztatását még a Nemzetbiztonsági Bizottság ellenzéki tagjai is jóváhagyták.
Több jel is erre utal.
A szaktekintély megmártózott.
Ez az első Kormányinfó azóta, hogy Novák Katalin köztársasági elnök bejelentette lemondását, Varga Judit egykori igazságügy-miniszter pedig visszavonult a közélettől.
Helyesen döntött Novák Katalin és Varga Judit, amikor lemondott – mondta Mráz Ágoston Sámuel és Kiszelly Zoltán.
Magyar Péter legalább egy Facebook-poszt erejéig kiállhatott volna Varga Judit mellett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.