Ma véget ér a pesti káosz, börtönbe kerülhetnek Fülöp kutya gyilkosai
Hazamegy a kínai miniszterelnök, ezért még lezárnak ezt-azt. Összefoglaltuk, mit érdemes tudni a mai napról.
Íródhat-e történet, amivel jobban ránk lehetne ijeszteni, mint ahogyan a kormány teszi?

Dömötör Csaba szerint megvan az 1,9 millió ív, és mindegyik egy bors az ellenzéki pártok orra alá.

Az LMP társelnöke az okosforradalomról beszélt, és azzal zárta a felszólalását, hogy „Free Tibet!”

Az LMP társelnöke szerint nem ez első eset, mikor a tények cáfolata helyett jogi lépésekkel fenyegetőzik a kormány.

Halász János szerint ez a „Soros-terv” több pontjának végrehajtását vetíti előre.

Már a Fidesz kommunikációs igazgatója és a Kormányzati Tájékoztatási Központ is más adatról számol be.

A Miniszterelnökséghez, a Magyar Postához és a Belügyminisztériumhoz fordul a politikus.

Nem érkezhetett vissza 1,7 millió nemzeti konzultációs ív, ahogy azt a kormány állítja.

Állítólag újra nemzetgazdasági miniszter akar lenni Matolcsy György.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.