Újabb nemzeti konzultáció indul
A kormány ezúttal a „megélhetési” bevándorlókról konzultálna. 2010 óta használják a kommunikációnak ezt a formáját.
Március végéig lehet kérdéseket feltenni az oldalon, amit kérdőívbe rendeznek.

3-án indul az internetről szóló nemzeti konzultáció.

A választójogú polgárok mellett a 14 évesnél idősebbek is tehetnek javaslatokat.

A közmédia útján széles körű lesz a társadalmi egyeztetés.

Minden idők legolcsóbb nemzeti konzultációja jön, a kérdéseket széles körben egyeztetik majd – mondta a fideszes politikus.

A miniszterelnök a magyar érdekek és a szuverenitás védelmét nevezte a kormányzati munka vezérelvének.

A Fővárosi Közgyűlésben felszólalt miniszterelnök szerint Budapest sikere tegnap is, ma is, holnap is nemzeti érdek.

Számítanak mindenkinek a véleményére, amelyet különféle netes felületeken várnak november közepétől.

Kétszer vonultak utcára a tüntetők, majd visszavonták a javaslatot. Benyújtották a jövő évi költségvetést, családtámogatási akcióprogram indul.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.