Rétvári Bence: Nincs jogi akadálya a pedagógusok béremelésének
Magyarország teljesítette minden eredeti vállalását, amelyet az EU feltételként szabott ahhoz, hogy megérkezzenek a hazánknak járó források – hangsúlyozta az államtitkár.
A pedagógus most a szólás- és a vallásszabadság megsértésével vádolja a tankerületet.

A pártnak a nyári szünetig van esélye, hogy ezzel a stratégiával támogatókat halásszon el a többi baloldali párt elől.

Pár száz tüntető Hadházy Ákos vezetésével ismét a Karmelita kolostorhoz vonult, ahol megint megpróbáltak kordont bontani.

A szerda délutáni, kordonbontással egybekötött tüntetésre egyesek szerint sok erős fiatalember mellett jól jöhet a Molotov-koktél és a dezodor kombinációja.

Az MSZP társelnöke szerint a kormány politikai szempontok szerint kezeli a pedagógustársadalmat.

A Labrisz Leszbikus Egyesület a Meseország mindenkié című kiadványon keresztül vinné be az LMBTQ-témákat az iskolába, akár alsós diákokhoz is.

„Nőket, fiatalokat, időseket” kell az első sorba állítani, hogy a rendőrség emberei ne számítsanak inzultálásra – olvasható a felhívásban.

Nagyrészt cseppfertőzéssel terjed az akut fertőző betegség.

A Momentum európai parlamenti képviselője ismét levelet írt az Európai Bizottságnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.