Olimpiakór
Reggel egy ismeretlen, karikás (ötkarikás) szemű figura nézett rám a tükörből, kis híján bemutatkoztam neki.
Csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak vádjával, gyanúsítottként idézte be az ügyészség Donáth Anna momentumos politikust a minap.

Tovább folytatja harcát a kommunista intézmény- és utcanevek ellen a CitizenGO.

A levert kommün Bécsbe és Moszkvába menekült parazitái odakint tovább gyakorolták a hazaárulást.

Halálának helyéről, idejéről 175 éve – a segesvári csata (1849. július 31.) óta – tart a vita. Petőfi Sándor hamvai máig nem kerültek elő.

Iványinak meggyőződése, azért gatyásodtak le, mert az Orbán-kormány megfosztotta a közösséget egyházi rangjától.

A vidámságról sem feledkeztek meg a tusványosi szabadegyetem szervezői, Mesterházy Attilát is meghívták a fórum egyik kerekasztal-beszélgetésére.

Robespierre munkássága nálunk is követőkre talált

Egyfajta Új Márciusi Frontot kíván útjára indítani Szekeres Imre nyugállományú gondolkodó, az MSZP alapító tagja.

A pártállami foximaxi fejtágító megszűntével mára jókora űr keletkezett, a demagógok ideológiai vákuumba kerültek. Ezt próbálja orvosolni Gyurcsány Ferenc és csapata.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.