Most putyinoznak
Amikor valami infantilis marhaságot akar bejelenteni a Gyurcsány-párt, rendre ezt a kétségbeejtő legényt küldik a manézsba.
Kuncogva kebelezi be a Demokratikus Koalíció a többi ellenzéki párt kulcsembereit.

Gulyás Márton bevallotta, hogy az általa irányított Partizán is kap Soros-pénzt.

„Eltiport sajtószabadság, kíméletlen cenzúra, szellemi világvége” – nincs olyan hét, hogy a hazai liberális oldal ne mondaná fel a kötelező mantrát.

Nemzeti ünnepünkről a Népszava is megemlékezett. Olyan népszavásan, persze.

Rendhagyó módon a karmelita kolostort szegélyező építési kordon lebontásával tisztelgett a márciusi forradalom évfordulója előtt a Momentum.

Kár, hogy nemzeti sorsfordulóink rendre megtorpannak a szelíd nyesésnél, lombtördelésnél – túl gyorsan felejtünk, és túl korán megbocsátunk.

Ömlik Vásárhelyi Máriából a hatalomból kiszorultak fröcsögő dühe, mely a rendszerváltás óta kiszellőztethetetlenül beleitta magát a magyar közéletbe.

A vágy a háborúságra sosem belülről jön. Nem ilyenek vagyunk. Az ördög áll mögötte.

Ha kinevetgéltük magunkat, nem árt, ha felidézzük a kevésbé humoros Vastagh Pál egyik battonyai beszédrészletét, még 1990 februárjából.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.