Latinul szólalt fel a parlamentben az egykori miniszter
Sajnálom, hogyha komolyan gondolta mindazt, amit elmondott – reagált az elhangzottakra Kövér László.
A Korányi Dávid vezette Action for Democracy 1,08 milliárd forintnyi dollárt küldött az Ezalényeg oldalt kiadó Oraculum 2020 Kft.-nek.
Az emlékezés kötelesség, amellyel az áldozatoknak, önmagunknak és az utánunk jövőknek tartozunk − mondta Gulyás Gergely a Terror Háza Múzeumban tartott rendezvényen.
2000-ben az Országgyűlés határozatba foglalta, hogy minden év február 25-e a kommunizmus áldozatainak emléknapja. Ezzel a magyar társadalom nagy adósságát törlesztette tíz évvel a rendszerváltoztatás után.
Emlékezzünk minden áldozatra! – írta a kommunizmus áldozatainak emléknapján a Fidesz.
Nem maradhatnak titokban az emberirtó kommunista ideológia bűnei. Már csak azért sem, mert kései hívei ma is tevékenyen itt vannak köztünk.
Rendhagyó tárlatvezetésekkel, történelemórákkal és filmvetítésekkel készülnek a szervezők – adta hírül az államtitkár.
Akik a háború előtt érkeztek Ukrajnába, azok ezután is beléphetnek Magyarországra, de akik a háború után, azok csak akkor, ha érvényes schengeni vízummal rendelkeznek.
Hajdú-Bihar vármegyében már sikeresen működik az új ügyeleti rendszer, ezért további vármegyékben is hamarosan bevezetésre kerül.
Az államtitkár az elmúlt év sikereiről és a határvédelemről is beszélt a Sárbogárdi Rendőrkapitányság új épületének átadásán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.