Pál István Szalonna: A tiszta forráshoz mindig vissza kell nyúlni!
Újévköszöntő gálaműsor január 6-án a Müpában.
Már hét halálos áldozatot követelt a panziótűz, köztük van egy gyerek is.

Ez egy őszinte, egyszerű hely, azt adja, amit ígér.

A MOB elnöke szerint ugyanakkor a magyar csapat a párizsi olimpián jó esetben túlszárnyalhatja a tokiói eredményeit.

Több mint három évtized múltán is árnyékot vet Romániára Ceausescu öröksége.

Romániában nyugati források szerint több mint százezer szolgálati tiszt van, egy részük fedett, civil mesterségük van és önálló besúgói hálózatokat működtetnek.

Néhány produkció garantáltan taccsra vágja a meghitt hangulatot.

Az 1989 decemberében Szatmárnémetiben életüket vesztett hősök között magyarok is voltak.

Székelyföld önálló entitás, kulturálisan, s a társadalmi önreprodukció szintjén is megáll a maga lábán. Megállna gazdasági szempontból is, ha hagynák.

Romániában ilyentájt, december 21-én és 22-én szoktak megemlékezni az 1989-es forradalom kitörésére.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.