Félmillió új magyar lesz 2014-re
A választási ciklus végére meglesz a félmillió, esküt tett új magyar állampolgár – mondta Semjén Zsolt hétfő este Budapesten, a Szent István Társulat rendezvényén.
Mindszenty József mindig szót emelt az igazságért és a szabadságért – jelentette ki a köztársasági elnök a néhai hercegprímás életéről tartott nemzetközi konferencián.

A magyar kormány üdvözli az ukrán parlament által elfogadott új nyelvtörvényt, és figyelemmel kíséri a magyar nyelvet érintő intézkedéseket.

Elfogadta a parlament hétfőn azt a népi kezdeményezést, amely arra irányult, hogy legyen önálló bűncselekmény a párkapcsolaton belüli erőszak.

A külhoni magyarság gyorsuló asszimilációja elleni fontos eszköz az állampolgárság megadása – mondta Semjén Zsolt kedden Szabadkán.

A vezető beosztású kormánytisztviselői után az összes dolgozójának nevét, munkakörét és illetményét közzétette a kormányzati honlapon a Miniszterelnökség.

Budapesten fogja meg egymás kezét 12 ezer fiatal, szerte a világból. A testvériséget hirdető, 3 napos Genfest egyik „terméke” egy törlőkendő lesz az ENSZ szemüvegének.

Más-más módon látja a szlovákiai magyar civil és politikai érdekképviselet a kisebbségi kultúrára szánt támogatás összegét érintő változtatásokat.

A Fidesz szerint a külhoni magyar állampolgárok külön kampány nélkül is meg tudják ítélni, hogyan teljesítettek a kormány-, illetve az ellenzéki pártok.

Több százezer ember kísérte figyelemmel az augusztus 20-ai állami ünnep alkalmából tartott budapesti tűzijátékot a pesti és a budai rakpartokról.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.