Együttműködik az embervadászat magyar gyanúsítottja
Az embervadászat külföldi résztvevői eredetileg ellentüntetésre érkeztek a becsületi napi szélsőjobboldali demonstráció résztvevői ellen.
A svéd lány már harmadik napja volt a tüntetőkkel, amikor a rendőrök elvitték.

A Karamazov testvéreknek olyan mértékű élethazugsággal kell szembenézniük, amely le is győzi őket.

Éppen az antifás söpredék garázdálkodásai előtt érkezett hazánkba Samantha Power, az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének (USAID) vezetője.

A legfrissebb felmérések szerint tovább erősödött a jobboldal támogatottsága, és egy előre hozott választás esetén a Néppárt (PP) kapná a legtöbb szavazatot.

Franciaországban a vezető médiavállalatok mind milliárdosok kezén vannak, a szerkesztőségeket pedig baloldali, sőt szélsőbaloldali újságírók irányítják.

A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta, hogy Magyarország elkötelezett a béke mellett, és minden eszközt megragad arra, hogy ennek hangot is adjon. Ezt a célt szolgálja békepárti határozat is.

Nem maradhatnak titokban az emberirtó kommunista ideológia bűnei. Már csak azért sem, mert kései hívei ma is tevékenyen itt vannak köztünk.

Összeegyeztethetetlen a főpolgármester pozíciójával az, ha a hazája ellen beszél – nyilatkozta lapunknak Tarlós István, Budapest volt főpolgármestere.

A korábbi főpolgármester szerint az ellenzéki média jelentős része védeni próbálja Karácsony Gergely intézkedéseit.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.