A DK már 2018-ban nagyon tudta: mit mond akkor most?
A szektapárt múltkori kampányfilmje szemenszedett hazugság, a mostani akcióikat ennek fényében kell értékelnünk.
Che Guevara arcképével ellátott pólóban járja Borsod-Abaúj-Zemplén megyét a politikus.

Hatalmas hálózat és óriási pénz miatt látod a Megafont állandóan a Facebookon címmel írt elemzést a szélsőbaloldali portál.

Egy igaz hívő soha nem alázza meg békés embertársait, és nem áll össze az egyházgyűlölő szélsőbaloldal vezetőivel.

A rasszista, erőszakos és gyűlöletvezérelt csoport nem meglepő módon hatalmas összegeket kap többek között Soros Györgytől is.

Nemcsak a szélsőjobb, hanem a baloldal is megfogalmaz antiszemita téziseket.

A párt túlkompenzál, hogy széljobbos múltját elfedje szélbalos jelenével.

A külügyminiszter újabb amerikai hírcsatornának fejtette ki a magyar álláspontot.

– Még a választások előtt több, egy kaptafára gyártott rágalmazó baloldali politikai pamflet is el fog készülni az Európai Parlamentben – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Deutsch Tamás.

Az Európai Néppárt jelöltje, Roberta Metsola magabiztosan, már az első fordulóban megszerezte a győzelmet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.