Karóember
Mi a különbség IV. Béla, Széchenyi István és Karácsony Gergely között? Árpád-házi királyunk várakat, a legnagyobb magyar hidat, a balos aktivista politikus pedig karókat épít.
Lakomával ünnepelve Károlyi Mihályt éltetik és fenyegető beszédeket mondanak a volt köztársasági elnök hívei az októberi forradalmi puccs ötéves évfordulóján, ami széles körű felháborodást vált ki.

A szocialista Pedro Sánchez a katalánok után pénteken megegyezett a baszk nacionalistákkal is, így már jövő héten miniszterelnökként iktathatják be.

Soros Alex és Soros György ugyanazt a kártyát játssza ki, amit a baloldal mindig: teljesen mást mondanak, mint amit tesznek.

Magyarországon se rohanjunk most bele valamibe, amitől a nyugati befektetők és az üzleti szektor már menekül.

Nem kellene hagynunk, hogy a libernyákok – immár nyilvánosan – szétlopják az államot!

A zsidó állam hirtelen nagyon egyedül lett.

Része a stratégiának, hogy azok bírják tovább a gyűlöletharcot, akik sokan vannak.

Hatalmas a felfordulás Olaszországban, egy helyi imám szerint helyettesíteniük kellene az európai lakosságot.

Súlyos árat fizethetnek a baloldali politikusok a megosztottságuk miatt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.