A Gazdaságfejlesztési Minisztérium a napokban bocsátotta társadalmi vitára a nemzeti ESG-keretrendszerről, a környezettudatos szempontokat is figyelembe vevő, vállalati társadalmi felelősségvállalás szabályairól szóló törvényjavaslatot. Nagyon fontos, hogy ebben a vitában ismertessük ennek a besorolásrendszernek a veszélyeit, amelyek a nyugati üzleti szféra utolsó két évtizedének tapasztalataiból már világosan kirajzolódtak.
Az ESG (environmental, social and governance policy) jóhiszemű gazdasági etikai kódexként kezdett körvonalazódni a hetvenes-nyolcvanas években. Ez a vállalatok teljesítményét nemcsak a profit szerint akarta meghatározni, hanem bele akarta vonni azt is, hogy tevékenységüknek milyen szélesebb környezetvédelmi és társadalmi következményei vannak. Húsz évvel ezelőtt bizonyos érdekcsoportoknak sikerült meggyőzniük Kofi Annan ENSZ-főtitkárt is, hogy hívja fel az óriáscégek figyelmét az ESG szükségességére, így a világszervezet de facto áldásával indulhatott meg a vállalati szektor radikális baloldali politikai alapelveknek történő alárendelése.
Pörgessünk előre napjainkba.
Az ESG ma egy rangsorolási lista, amely egyes vállalatok befektetésre való alkalmasságát esetenként olyan szempontok szerint is méri, mint az etnikai diverzitás, a transznemű alkalmazottak érdekképviselete, sőt Amerikában az abortuszhoz való hozzáférés megkönnyítése, a radikális klímapolitikai tézisek elfogadása, helyenként a kritikus fajelmélet-oktatások támogatása és persze az alkalmazottak érzékenyítőképzéseken történő kötelező részvétele.
A nagy befektetőcégek egyik fő szempontja ma nemcsak egy vállalat gazdasági teljesítménye vagy termékeinek minősége, hanem az ilyen ESG-listákon megszerzett ponthatár is.
