Marco Rubio az Egyesült Államok a világban című beszédében történelmi távlatba helyezte az Egyesült Államok és Európa szövetségét. Felidézte: amikor a konferencia 1963-ban elindult, a kontinens még megosztott volt, a kommunizmus és a szabadság határvonala Németországon húzódott, és a nyugati civilizáció jövője korántsem tűnt biztosítottnak, írta a The Guardian.
A hidegháborús győzelem – fogalmazott – közös céltudat és értékalapú összefogás eredménye volt.
A külügyminiszter szerint azonban a győzelmet követő eufória „veszélyes téveszméhez” vezetett: a Nyugat elhitte, hogy elérkezett „a történelem vége”, és a liberális demokrácia világszerte magától értetődővé válik. Úgy vélték, a kereskedelem és a globalizáció felülírja a nemzetállami érdekeket, a „szabályalapú világrend” pedig kiváltja a szuverenitást.
Rubio ezt naiv elképzelésnek nevezte, amely figyelmen kívül hagyta az emberi természetet és a történelem tanulságait.
Bírálta a Nyugat – szerinte közös – hibáit: a „dogmatikus” szabadkereskedelmi politikát, amely deindusztrializációhoz és munkahelyek millióinak kiszervezéséhez vezetett; a szuverenitás nemzetközi intézményeknek való átadását; valamint azt, hogy számos ország jóléti rendszerekre költött a védelem rovására. Élesen kritizálta a zöldpolitikát is, amely megfogalmazása szerint elszegényítette a társadalmakat, miközben a Nyugat versenytársai továbbra is fosszilis energiahordozókat használnak.
