– A Cziffra György-emlékév programjait milyen művészeti koncepció alapján állították össze?
– A jövő évi emlékévnek és fesztiválnak a művészeti koncepciója szorosan kötődik az előző évek Cziffra-fesztiváljainak eszméjéhez. Sőt, továbbmegyek, nemcsak a fesztivál eszméjéhez, hanem a Cziffra György által még életében létrehozott fesztiválhoz és alapítványhoz is. Ez azt jelenti, hogy művészileg a kifejezésre, az emócióra fókuszálunk. Azokat a művészeket, alkotókat kértem fel az első Cziffra-fesztiváltól kezdve, akik ezt az – egyébként kisebbségben lévő – eszmét képviselik.
– Miért került ez az eszme kisebbségbe?
– Azért, mert a művészet soha nem mérhető racionálisan. Viszont egy hang félreütése hibapontként mutatkozik például egy versenyen. És ilyen szempontból rendkívül sok, „tökéletesen” játszó zongoraművész van a világban, ám nagyon kevesen vannak azok, akik szépen játszanak, s akiket a közönség a szívébe tud zárni.
– Cziffra Györgyért viszont rajongott a közönség. Miben rejlett a varázsa?
– Amikor Magyarországon bárokban kényszerült játszani, hangversenyteremmé alakította azokat. Amikor pedig a világ is megismerte, a legnagyobb zenekarok és fesztiválok versenyeztek érte.
A varázsa az egyéniségében rejlett, s abban, hogy fel merte vállalni azt a Jóistentől kapott tehetséget, amit a darabokról képzelt. Nem elégedett meg azzal, hogy pusztán eljátszotta a hangokat, hanem az alkotó társává vált az alkotónak. Általánosságban elmondható, hogy hozzátett a darabokhoz, persze mindezt úgy, hogy nem csorbította a szerző fantasztikumát, mégis belecsempészte a saját egyéniségét.
Ez egy nagyon vékony jég, ami ha átszakad, hamar giccsé vagy öncélúvá válhat, de az ő esetében szó sem volt erről. Ki merem jelenteni, hogy nincs még egy olyan legendás zongoraművész, aki a felvételeinek a kilencvenkilenc százalékánál egy hangot nem ütött félre.
– Ezek szerint azon kevés zongoraművészek egyike volt, akinél a tökéletes zongorajáték és a kifejezésforma egyszerre volt jelen?
– Akik arra teszik fel az életüket, hogy hiba nélkül játsszanak – ezt ugyan meg lehet valósítani –, ám ők sohasem lesznek egyéniségek, nem tudják átadni az érzelmeiket. Akik viszont felvállalják az érzelmeiket, azoknál hiba csúszik az előadásba. Cziffra György mindig az emócióra törekedett, de mindemellett egy olyan isten áldotta technikai adottsággal rendelkezett, hogy nem hibázott.
– Talán nem túlzás azt állítani, hogy Cziffra Györgyöt ugyanaz a hely illeti meg a zenetörténeti kánonban, mint Liszt Ferencet, Bartók Bélát vagy Kodály Zoltánt. Miként vélekedik erről?