Klubmozgalom az MSZMP KB határozatának árnyékában  

Óriási a nosztalgia mostanában a hatvanas-hetvenes évek beat- és rockmozgalma iránt, és a mai fiatalok szinte hitetlenkedve hallgatják, hogy szüleik, nagyszüleik milyen körülmények között szórakoztak, jártak koncertekre. Néha maguk az érintettek, a „nagy generáció” tagjai sem tudták vagy csak sejtették, milyen nagy figyelem középpontjában álltak, mert a hatalom időről időre előszedte az „ifjúsági kérdést”, és megtárgyalta, mit is kell tenni ezekkel a fiatalokkal. Ez történt ötven éve, 1971-ben is, amikor a Művelődésügyi Minisztériumba hívták tanácskozásra a klubokkal foglalkozó szakértőknek hívott pártapparatcsikokat.  

Mit is kell tenni ezekkel a fiatalokkal? Fotó: Fortepan/Fortepan

Mit is kell tenni ezekkel a fiatalokkal?
Fotó: Fortepan/Fortepan

Divatos klubok

Budapesten és a nagyobb városokban a pártállami nyomás ellenére virágzott a klubok könnyűzenei élete, a Metro Klub (a Dohány és a Síp utca sarkán), az Omega Klub (a híres-neves Hordó a mai Centrál kávéház épületében) és az Illés Klub (a Bosch Klub a Balzac utcában, majd a Fehérvári úton a Fővárosi Művelődési Házban) szippantotta magába a fiatalokat és bizony szerencsésnek mondhatták magukat azok, akik bejutottak ezekre a helyekre. Az Omega Kinizsi utcai klubja sok tekintetben követte a nemzetközi trendeket, annak ellenére, hogy a KISZ KB Kulturális Osztálya a KISZ KB Intéző Bizottsága 1969. február 6-i ülésére elkészített anyagában megfogalmazta kritikáját az általuk divatosnak nevezett klubokkal, mások mellett az Omega Klubbal szemben is. Szerintük ugyanis az Omega Klub nem merítette ki az ifjúsági klub kritériumait, mert „bizonyos nevelői szándékú műsorpolitikai törekvés mellett egyéb szervezett foglalkozást nem jelentenek.” Mindezen kijelentésekre fittyet hányva az angolszász minta az Omega Klubban jól nyomon követhető volt, még portrékat is festett róluk Mester Miklós grafikus, aki a Luxus Áruház kirakatrendezőjeként dolgozott, de az Omegának is ő volt az állandó grafikusa, olyannyira, hogy ő volt az, aki rövidesen kitalálta az úgynevezett égő Omega-jelet, amit a mai napig használnak a banda megjelölésére.

Vörösmarty tér, Luxus Áruház a Váci utcától nézve.
Fotó: Fortepan/Főfotó

A Kinizsi utcai klubjukban pedig egy hatalmas háttér színpadképet rajzolt a második angliai turnéjuk után az akkori nyugati, hippis stílus világának megfelelően, ami nagy feltűnést keltett, de nem szólt érte senki, hogy vegyék le. Kóbor János erre az emblematikus színhelyre így emlékezik: „A Kinizsi utcai klubunk aztán hamar kinőtte magát rockklubbá, és nem szűkült be az egyetemista réteg befogadására, gimnazista lányok és szakmunkásképzősök is szép számmal jöttek, bár a Közlekedésmérnöki Kar valóban kedvezményesen járt hozzánk. Mindenesetre – a korábbi gyakorlattal, például a Danuviával ellentétben – tagsági igazolványokat kellett kiadnunk, mert valahogy meg kellett szűrnünk a bejövőket, hiszen ekkor már többen akartak bejönni, mint ahányan befértek. Aztán 1969-ben a MAFC elkérte a Kinizsi utcai épület egy részét az egyetemtől, ezért ekkor az E épületbe tettük át klubunk székhelyét, ami ugyancsak legendássá vált.” Hiába tehát a hatalom különböző, néhol fogcsikorgatva megtartott ülésezései, a beat és a rock szelleme kiszivárgott a kádári éra palackjaiból, amit a hatalom elnézően vett tudomásul, hiszen ők is tudták:

amíg a fiatalság csak a szórakozásra koncentrál, addig nem szervezkedik a rendszer ellen.