időjárás 2°C Melinda , Vivien 2022. december 2.
logo
Átütő erejű és csontig hatoló, amit a Magyar Rhapsody Projekt és Molnár Levente alkotott

A táltosló és a táltosfiú találkozása + videó

Zana Diána
2022.04.18. 07:11 2022.04.19. 21:58
A táltosló és a táltosfiú találkozása + videó

Milyen az, amikor egy elődeink világát mágikusan megidézni képes zenekar és egy ősmagyar székely operaénekes – aki, mint később kiderült, rocksztár, sőt hun vezér – közösen kezd alkotni? Egyedülálló, ősi, zsigeri, ugyanakkor kifinomult és ízig-vérig magyar. Megmutatkozik benne a tűz, az erő, a dac és nem utolsósorban az a virtus, amely évezredekig népünk sajátja volt, és amelyet éppen itt az ideje újból feléleszteni a lelkekben.

Egyszer volt, hol nem volt

Jól ismerjük a táltosló alakját a népmeséinkből. Ő az, aki rendelkezik a mindent elsöpörni képes őserővel, amelyet egy ideig tartogat, de amikor kitör belőle, kő kövön nem marad, s nyomában csoda születik. Mindig volt egy olyan sejtésem, hogy az Artisjus- és Fonogram-díjas szaxofonművész, Bársony Bálint, valamint Elek Norbert zeneszerző, zongoraművész által vezetett Magyar Rhapsody Projekt valami ilyesféle fenevad lehet a zene világában. Mindig is tetszett, amit csinálnak: magyar klasszikus zeneszerzők művei és népdalgyűjtései szólalnak meg számtalan modern és ősi hangszeren a kezük alatt, nem is akárhogyan. A jól ismert dallamokat a legelemibb részekre bontva úgy rakják össze újból, hogy az százszor szebb, ezerszer fényesebb lesz, akárcsak népmesénk Szegfűhajú Jánosa. 

Viszont azt is tudjuk, hogy annak a bizonyos lónak parazsat kell ennie ahhoz, hogy megtáltosodjon. Ez pedig jól láthatóan, és inkább hallhatóan az MRP esetében a Levédia című legújabb lemezük megalkotásakor történt meg, amelyről korábban megírtuk, hogy időben és térben valahova nagyon messzire visz; egy olyan magyar őshazába, ahol a mítoszok és legendák valósággá lesznek. Nem tudom máshogy jellemezni, mint mágikus magyar beavató zenét: ősi és zsigeri, mégis kifinomult; megbontja a teret és az időt, elmossa a határt szent és profán között, úgy kúszik fel az ember gyomra remegésén keresztül a szíve közepéig – a földi vágyvilág központját és a lélek fészkét is megrezegtetve –, ahogyan a sámán mászik révületében a világfa legtetejébe. Az archaikus magyar hangzásvilágba olyan finoman szövi bele az ismerős dallamokat, a klasszikusok, a népdalok jól ismert elemeit, hogy az ember észre sem veszi, mikor kezdte – mintegy karaokeszerűen – ráénekelni a jól ismert dalszöveget a zenére. 

Világgá ment, hogy hazataláljon 

És itt érkezünk el a következő népmesei fordulathoz, amely nem más, mint a táltossá lett paripa találkozása a legkisebb királyfival. Az MRP zenéje ugyanis eddig javarészt instrumentális volt, melynek során a hangszerkavalkád zengését olykor dúdolás, kurjantás, torokhang kísérte, de nem szöveges ének – eltekintve a vendégénekesektől, valamint az olyan kivételektől, mint a Levédia albumon Hidász Tamás énekével megszólaló De szeretnék az égen csillag lenni című dal, amely korábbi koncertbeszámolónk szerint – talán éppen ezért – az album egyik leginkább sikervárományos szerzeménye.

A Magyar Rhapsody Projekt zenekar és Molnár Levente operaénekes   Fotó: Art & Lens

Valószínűleg nem csak a magam nevében beszélek, amikor azt mondom, eszembe sem jutott korábban, hogy a Magyar Rhapsody Projekt zenei világa nem teljes, de azt is tudtam, hogy az a fajta alkotómunka az övék, amely mindig képes felülmúlni korábbi önmagát, legyen szó koncertről, filmzenéről vagy akár egy színházi darab zenéjének megkomponálásáról.

 

Bársony Bálint és Elek Norbert azonban elárulták, már egy ideje kacérkodnak a gondolattal, hogy egy énekessel egészítsék ki a csapatot, viszont sokáig nem találtak olyat, aki hang és identitástudat tekintetében is az általuk képviselt minőséget hozta volna.

Gondolkodtunk népdal- vagy esetleg popénekesben, de hogy egy operaénekes, ráadásul egy ősmagyar székely lesz az emberünk, arra nem számítottunk

– idézi fel Bársony Bálint.

Bársony Bálint szaxofonművész        Fotó: Art & Lens

Történetünkbe tehát ezen a ponton lép be az újabb – a meséinkben szegénylegényként, legkisebb királyfiként vagy éppen táltosfiúként megjelenő – szereplő, aki világgá megy, hogy hazataláljon. Molnár Levente a székelyföldi faluból, Gyergyóremetéről indult útnak, hogy világhírű operaénekes váljon belőle; énekelt a londoni Covent Garden és a New York-i Metropolitan közönsége előtt, fellépett Berlinben, Bécsben, Bordeaux-ban, Münchenben, Tokióban és Madridban. Saját bevallása szerint azonban a világ számos pontján elért operai sikereihez nem mérhető az a katarzis, amelyet akkor élt meg, amikor az MRP-vel közösen lépett színpadra.

Nem is rocksztárnak, hanem egyenesen egy hun vezérnek éreztem magam

– mondja, amit nem is olyan nehéz elhinni, mikor azt látjuk: égre szegezett tekintettel, kitárt karokkal kiáltja a messzeségbe, hogy „magyar szépség, magyar erő.” Ilyenkor nyílnak a magosságok, és kapcsolódik a föld az éggel, az ember a Teremtővel. Ahogy Molnár Levente fogalmaz:

Nem is én irányítottam a szavaimat, behunytam a szemem, és megtörtént a csoda.

Feltámadt magyar virtus

Mindez a Szentendrei Tavaszi Fesztiválon zajlott le közönség előtt először, ahol bizony csoda történt.

 

Számomra énekes még ilyen élményt nem nyújtott élőben

– emlékszik vissza Bársony Bálint. Elek Norbert szerint pedig nincs még egy ember, aki ennyire hitelesen tudná képviselni a színpadon és azon kívül is azt az őserőt, amelyet az MRP jelenít meg zenéjével.

Sokakkal dolgoztunk már együtt, de ekkora energiát még sosem tapasztaltunk

– mondja, hozzátéve, hogy az énekes hangi adottságai és színpadi jelenléte mellett a koncertek mondanivalója átütő erejű és csontig hatoló lett általa. Az a magyar virtus kelt életre a zene nyelvén, amely – Molnár Levente szavaival élve – a szellem és a lélek közös szárnyalása. És nemcsak Erkel Bánk bánjából a Hazám, hazám szólt elképesztően a közös előadásban – ez kézenfekvő lenne egy operaénekestől, aki azonban úgy jásztik a hangjával, mintha csak több előadó bújt volna meg benne. Mikor kell, ősi erővel zeng a dobok robajával, hogy a plafon is leszakad, máskor pedig népiesen hajladozik éneke, és az is előfordul, hogy a lágy aláfestő zenére Reményik versét szavalja úgy, ahogy csak olyan tudja, aki a lelke mélyéig átérzi a magyar kultúra jelentőségét. 

Molnár Levente operaénekes        Fotó: Art & Lens

És Molnár Levente, Liszt Ferenc-díjas operaénekes bizony átérzi. Mint elárulta, küldetésének tekinti, hogy mindazt, ami szép és régi, újragondolva ismét eljuttassa a fiatalokhoz, hogy ők is magukénak érezhessék.

Harcos nép leszármazottai vagyunk; azt, hogy most magyarul beszélhetünk a népek harcának zajló tengerén, annak idején az őseink vívták ki. Nekünk ezt a harcot a kultúra területén kell tovább folytatnunk

– állítja. „Szárnyaltam, lovagoltam az ősi dallamaink hátán” – emlékszik vissza az ígérettel, hogy mindezt mi is átélhetjük, hiszen

közös turnéra indulnak, melynek első állomása május 8-án lesz Óbudán.

A nyár folyamán találkozhatunk velük az ország számos pontján, sőt Székelyföldön is, ugyanakkor Bársony Bálint elárulta, hogy a lehető legtöbb helyre szeretnék ezt a koncertélményt eljuttatni, hogy mindenki elkezdhesse érezni, milyen jó és – Molnár Levente szavával élve – vagány – magyarnak lenni. Ilyen az, amikor a táltosló és a táltosfiú egymásra talál. Hála ennek a találkozásnak, olyanfajta nagyszabású és igényes produkció született, amely lehetőséget ad arra, hogy a magyar magyarul ünnepeljen; tűzzel, daccal, erővel, virtussal, a magyarok Istenével.  

Borítókép: Molnár Levente operaénekes (Fotó: Art & Lens)

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.