időjárás 4°C Ignác 2023. február 1.
logo
Bár a két költő gyökeresen eltérő világnézeti alapokon állt, verseik között párhuzam vonható

József Attila, Sík Sándor és az élménylíra

Miklós Péter
2022.04.11. 07:15
József Attila, Sík Sándor és az élménylíra

A magyar költészet napja (április 11.) József Attila születésnapja. Azt már a köznevelési tanórákon elsajátítja minden diák, hogy József Attila a magyar irodalom egyik legjelesebb lírikusa, azt azonban kevesebben tudják, hogy költészete egyszerre volt zavarbaejtően személyes és a végletességig egyetemes érvényű élménylíra.

Túlzás nélkül állítható, hogy a József Attila életével és szövegeivel foglalkozó szakirodalmi és ismeretterjesztő kötetek száma könyvtárnyi. A kortársi, két világháború közötti irodalmi közvélemény éppoly érzékenyen – bár nem mindig elfogadóan és megértően – reagált műveire, mint az utókor. Egyik első méltatója volt Sík Sándor piarista szerzetes, költő, szerkesztő, irodalomtörténész, aki személyesen csak egyszer találkozott vele. 1935-ben, amikor a fiatal alkotó az akkoriban jelentős irodalmi elismerésnek számító Baumgarten-díjat nyerte el, s a díjazottak tiszteletére adott vacsorán egymás mellett ültek. Ez az egyetlen találkozás azonban mindkettőjük számára hasznos és emlékezetes maradt.

Sík Sándor később így emlékezett az estére:

A vacsora végén együtt indultunk hazafelé a Duna-parti szállóból, és József Attila hazakísért. Mikor a közeli piarista rendház elé értünk, annyira benne voltunk a beszélgetésben, hogy nem tudtuk abbahagyni. Nem váltunk el, hanem megkerültük a Duna-part felé a rendház és gimnázium nagy tömbjét. Mikor újra a kapu elé jutottunk, megismétlődött az előbbi jelenet, és nevetve indultunk neki a második körútnak. Így kerimbózsáltunk a ház körül számolatlan körökben, messze túl az éjfélen. Miről beszélgettünk? Természetesen versekről. József Attila hosszan fejtegette azt a kedves eszméjét, hogy a verseket úgy kellene nyomtatni, mint a zeneműveket: mint ahogy azok fölé odaírják az előadásra szóló utasításokat (andante, adagio stb.), a versek elé is oda kellene írni, hogy milyen versformában vannak írva, és hogy milyen tempóban kell szavalni őket. Lassan kiderült, hogy egész elmélete van a magyar ritmusról, mégpedig nagyon eredeti, és tudományos szempontból is egészen komoly.

József Attilának a versek ritmusáról és zeneiségéről való fejtegetését annyira eredetinek és lényeglátónak vélte Sík Sándor – aki a két világháború közt a szegedi egyetem professzora volt, s nála doktorált Radnóti Miklós is és az ő közreműködésével szerzett ott egyetemi magántanári címet Szerb Antal –, hogy fölajánlotta neki: doktoráljon a beszélgetés témájából. Olyannyira előreszaladtak a közös gondolkodásban, hogy a doktori szigorlat főtárgyát (magyar irodalomtörténet) és a két melléktárgyát (francia irodalom és neveléstudomány) is meghatározták. Ugyan József Attila azon az estén lelkesnek bizonyult (s a doktorálás lehetőségével máskor is kacérkodott), végül nem készítette el értekezését – és Sík Sándorral sem találkozott többé.

Sík olyannyira becsülte és nagyra tartotta József Attila költészetét, hogy az Újabb magyar költészet című egyetemi óráján oktatta műveit, sőt akadémiai székfoglaló előadásában is elemezte legnagyobb költőnk szövegeit.

Bár József Attila és Sík Sándor gyökeresen eltérő világnézeti alapokon állt, és teljesen eltérő volt a társadalmi, illetve irodalomszociológiai pozíciójuk, verseik között párhuzam vonható.

Az összehasonlítás egyik alapja Henri Bergson intuícióelmélete lehet, amelyet az 1900-as évek első felében Babits Mihály értelmezett leginkább teljeskörűen hazánkban, s amelynek nagy kérdése, hogy miként lehet a vers tárgyának (legyen az személy, fogalom vagy élettelen dolog) helyzetébe beilleszkedni egyfajta intellektuális, ugyanakkor érzelmileg megalapozott, sajátos megérzéssel. Az ebben az értelemben vett – elsősorban személyes tartalmakra és erőteljes énközlésekre épülő – élménylíra egyaránt jelen van József Attila és Sík Sándor alkotói világában.

Vélhetően az intuitív költői érzékenység és az egyetemes emberi értékek melletti markáns elköteleződés lehetett az egymás iránti tiszteletük alapja. Költészetüknek pedig ezért van helye – ugyan más-más mértékben – a magyar irodalmi hagyományban mindörökké.

Borítókép: József Attila költő 1924 körül (Fotó: Wikipédia/Homonnai Nándor)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.