Őseink tudásának hordozója

Gergely Erzsébetre nagyanyja hagyta örökül a rábaközi tudók évezredes bölcsességét.

Fotó: Gergely Miklós

Ahogy egy korábbi cikkünkben már kifejtettük, a magyarok ősi, úgynevezett büün vallása, valamint annak hitvilága, a hozzá tartozó szellemiség, etika és erkölcsi tanítás a kereszténység megjelenését követően üldözötté vált. A rábaközi tudók a XII. század folyamán döntöttek úgy, hogy nem tanítanak tovább nyilvánosan, hanem belső emigrációba vonulva csak szűk körben adják tovább a következő nemzedékek számára a bölcseletet. Mindezek után, közel ezer év távlatában isteni csodának tekinthető, hogy a hagyományozási vonal nem szakadt meg, és még ma is él köztünk olyan, aki a lánc részeként felmenőitől kapta meg a tudást. 

Gergely Erzsébet a Rábaközben született egy tudó asszony unokájaként, jelenleg pedig Székelyudvarhelyen él, ahol mára egy olyan csoport formálódott köré, amely az ősi magyar értékrendet őrzi és adja tovább. Mikor kora délután leülök vele beszélgetni a négy folyó városában, Győrött, még hét ágra süt a nap, mire felállunk az asztaltól, már sötét van odakint. Úgy repül el három-négy óra is, hogy észre sem veszem, annyira leköt az a szerteágazó, a magyar ősiségben gyökerező tudásanyag, amely a természet világának rezdülésein, az élőlényekkel való kapcsolaton, a gyógynövények ismeretén és alkalmazásán, azok szimbólumrendszerén, illetve a transzcendenssel való összeköttetésen alapszik. Ugyanakkor tökéletesen érti az élet és a halál mélyebb lényegét és üzenetét, a születés, valamint a női lét misztériumát, és a testi gyógymódokon kívül tisztában van a lélek és a szellem működésével, összehangolásuk lehetőségeivel. Olyan szolgálat az övé, amellyel mindazok segítségére van, akik érzik, hogy – Géczy Gábor szavaival élve – valami nagyon nincs rendben a világgal; akikben már megfogalmazódott az igény a változtatásra; akik egy tisztább, erkölcsös életre vágynak, ahol a hagyományok tisztelete mellett visszatagozódhatnak a teremtő isteni rendbe, amelyből már jó ideje kiesett az ember. 

Kislánykoromban kettős értékrendben nőttem fel; egyrészt volt egy katolikus alap, amelyet a családom képviselt, ez volt a hivatalos vallás is, nagyanyámtól viszont az ősi magyar értékrendet kaptam meg örökségül

– meséli. Hétéves volt, amikor nagyanyja az éjszaka közepén felébresztette a következő szavakkal: „Gyere jányom, meghalt a szomszéd néni, rendbe kell tenni!” Mára szokatlannak, sőt nemkívánatosnak hat a gyerekeket a halállal megismertetni, pedig annak idején természetes halottkultusszal rendelkezett a nép, a gyermek számára nem volt idegen vagy félelmetes, egyszerűen az élet részét képezte. A büün hagyománya szerint a halál az örök út egyik állomása csupán, nem más, mint „Isten-létünk álruhás útjáról visszatérés / Isten-létünk ragyogó meztelenségébe.”

 Eleink tudták, hogy a születés és a halál is csupán kapu az egyik létsíkból a másikba.

„Küszöbtől, küszöbön át – / eresz aljáig hosszú az út, mégis rövid” – olvashatjuk a Yotengritben, ami utal arra is, hogy régen a nők a küszöbön szültek – nem véletlenül –, a halottat pedig, miután a házból a küszöbön keresztül kivitték, az eresz alatt, a tornácon ravatalozták fel. 

Hogy miért a halállal kellett legelőször megismerkednie, annak okára csak később jött rá, mikor már ő maga is, mint rábaközi tudó asszony, bábaként kísérte a várandósság és a születés folyamatát. „Megértettem, hogy születéskor mindig megjelenik a halál is, a nőnek a lelke ugyanis elmegy addig a kapuig, az élet-halál küszöbéig. Mikor megszületik a baba, az anya testében, lelkében, gondolkodásában olyan átalakulások történnek, amelyek anyává teszik, de ez csak akkor tud bekövetkezni, ha addigi életszakaszát elengedi, ami annyira végleges, mint amennyire a halál az. A lénye, a lelke valóban elmegy a kapuig, a küszöbön áll és az élet oldaláról átnyúl, hogy áthozzon egy új lelket” – fejti ki, majd azt is elárulja, hogy a legtöbb nő ezzel nincs tisztában, és ilyenkor jelenik meg a félelem, amely könnyen megakasztja a folyamatot. Az ehhez hasonló tudások, amelyekkel őseink tisztában voltak hiányoznak ma, hiába a technikai fejlődés, az úgynevezett civilizációs vívmányok, az élet valódiságától fényévekre távolodtunk. 

Fotó: Gergely Miklós

Ma senki nem vezeti be a kisfiúkat és a kislányokat a férfi, illetve a női lét valódi értelmébe, a nemükhöz tartozó szerepkörük harmonikus megélésébe, a másik nemhez való viszonyulás titkaiba; nem utolsósorban mindez elengedhetetlenül szükséges volna a helyes önismeret meglétéhez is. Régen a fehér bába volt a női életút tudója és kísérője a születéstől a halálig a közösségen belül. Az egykor jelen lévő beavatási rituálék, szertartások és az azok mögött húzódó tanítás segítette a lányokat, hogy a bennük lévő női erő jó irányban bontakozhasson ki. „Régen ezek működtek, én is átéltem őket, volt, aki elmagyarázta, hogy ha belépek egy újabb női életszakaszba, miért kezd el másképp működni a rendszer” – fogalmaz Gergely Erzsébet, aki abba is beavat, hogy ezek a virágzásnak vagy holdazásnak nevezett rituálék miként zajlottak a gyakorlatban. Ezek közül egyet emelek ki, amely engem is könnyekig hatott, mégpedig, ahogyan az első virágzásünnepet követően édesapja köszöntötte, immár nőként leányát. Hozott egy szál rózsát az általa ültetett rózsalugasból, és fél térdre ereszkedve adta át neki a következő szavak kíséretében: „Emlékezz arra, amit most érzel, s ha ugyanezt érzed akkor is, mikor majd egy férfi letérdel előtted, és megkéri a kezed, nyugodtan mondj igent, de ha nem, kérj időt és gondolkozz!” Talán nem kell magyarázni, milyen hatással lesz a női létbe való ilyetén bevezetés a későbbi párválasztásra és a kapcsolat minőségére. 

Fotó: Gergely Miklós

A büün hagyománya azt mondja, a nők összeköttetésben állnak Boldogasszonnyal az őssejtés révén, amelyet ma megérzésnek vagy intuíciónak mondunk, és leginkább csak legyintünk, régen azonban hagyatkoztak rá. Tudós Nagy Ferenc egykori rábaközi tudó úgy vélte, a sejtelem biztosabb útmutató a tudásnál, hiszen a tudás az ismeretekből von le következtetéseket, a sejtelem azonban az ismeretlen lehetőségekből is. Gergely Erzsébet elmondása szerint a régiek megfigyelték, hogy milyen természeti készségei vannak egy lánynak, és elsősorban azt segítették kibontakoztatni.

Az őssejtés, amely sejtszinten öröklődik tovább a női ágon – ahogyan egyre több spirituális ismeret – kezd a tudomány által is igazolttá válni.

Már kimutatták, hogy létezik a sejtnek egy olyan része, amely kizárólag a nőknél van jelen. Ezen keresztül öröklődik az a generációs tudás, amely a női létezést elősegíti. Kódolt üzenetként tartalmazza a készséget arra, hogyan kell életet őrizni, de ott van a halál, a gyermekhalál, a vetélés jelensége; az összes női felmenő elakadása és annak okai, ugyanakkor az erő is, amellyel mindez megoldható. A régiek ezt is tudták; még a családállítás módszeréhez nagyon hasonló eljárást is alkalmaztak az egykori tudók, akiknek nemcsak a képességük, de az erkölcsi tartásuk is megvolt ahhoz, hogy megfelelő morális szinten működjön a közösség. A nők, nehéz helyzetekben nem küzdenek, mint a férfiak az üss vagy fuss elve alapján, hanem kapcsolódni akarnak, együttműködésre törekszenek; elsősorban a társukkal, párjukkal, édesanyjukkal és a közösség többi női tagjával – mondja Gergely Erzsébet, majd a Yotengritből idézve hozzáfűzi:

A nemek közt nincs verseny, nincsen háborúság, föladatuk más: kiegészítik egymást egész emberré.

Borítókép: Gergely Erzsébet az ősi magyar értékrendet őrzi és adja tovább (Fotó: Gergely Miklós)