Akril és hímzőfonal némi önirónával

Elgondolkodtató utazás, melyet nemcsak Kiss Márta képzőművész járt meg az elmúlt években, hanem alkotásain keresztül mi magunk is bebarangolhatunk az olajfestményektől kényszerűen elszakadt festő öniróniával tarkított macskakövein. A The Space Galériában megnyílt a Végre hímzek valami kis absztraktot című kiállítás, melyen Kiss Márta első hímzett képei láthatók, s az is végigkövethető, hova jutott eddig az általa nemrég megismert technika segítségével.

Fotó: Kurucz Árpád

„Festményeimen a magammal és a világgal való viszonyomról tudok mesélni. Intuícióval, évek alatt felhalmozott tudással, mindazon dolgok hatása alatt, amik történnek velem” – írta 2017-ben a festészetéről Kiss Márta. Ez az ars poe­tica érthető tetten a The Space Galériában szerdán megnyílt kiállításában is, melynek képanyagát másfél évtizedet felölelő munkái teszik ki.

A kiállítás címe egy 2008-ban alkotott, Végre festek valami nagy absztraktot című képre felel, amin az alkotó festés közben ábrázolja magát, amint éppen festéket önt egy absztrakt festményre.

A hímzésre és az akrilra különös, kényszerű helyzetben talált rá Kiss Márta, s nem várt helyzetben jött a kiállításra való felkérés is:

Azon gondolkoztam, ha szakmát kell váltanom, akkor mihez értek még a festésen kívül. Ugyanis az történt velem egy évvel ezelőtt, hogy allergiás lettem az olajfestékre, a vegyszerekre. Ekkor éppen egy nagy képen dolgoztam, amit be akartam fejezni, de nem tudtam, annyira eluralkodott rajtam ez az allergia

– mesélte a művész a kiállítás megnyitóján.

Hozzátette: életmódváltásba kezdett, de nagyon elkeseredett, hiszen ő egy olyan festő, akinek az olaj volt a közege.
– Komolyan feltettem magamnak a kérdést: hogyan tovább? – emlékezett vissza. Mint mondta, Bérczi Linda, a galéria vezetője megkereste a koncepcióval, s azonnal tudott azonosulni a kortárs tér céljaival, bár akkor még nem tudta, mit fog festeni. Hangsúlyozta, hogy akkor a galéria olyan bizalmat szavazott neki, ami hatalmas erőt adott a későbbiekben, s isteni jelként is értelmezhető.

Kiss Márta 2016-ban kezdett el foglalkozni képek hímzésével. – Annak ellenére, hogy nagyon klasszikus, finom képi világom volt, mindig is foglalkoztatott a megújulás gondolata. Mindig érdekelt az, miként lehet olyan dolgokat ábrázolni, ami nem látható vagy esetleg olyan más érzéseket, dimenziókat vászonra vinni – magyarázta. 

Ezt követően kezdett el kísérletezni a hímzéssel, s vissza-visszatért egy-egy témával ehhez a számára még új technikához. S bár olajjal nem tudott tovább festeni, folytatta a kísérletezést – mivel restaurátorként végzett, így tarsolyában van megannyi eljárás –, s végül rátalált az akrilra.

Az új módszerek, az új eszközök új távlatokat nyitottak meg a művész előtt. – Ragaszkodom a világomban ahhoz, amit az olajjal felépítettem, illetve ehhez az olaj volt a médium. Rá kellett azonban arra jönnöm, hogy az ábrázolási módom hasonult az olajtechnikához, azaz aszerint gondolkozom az ábrázolásban, amit az olaj megenged. Vissza kellett bontani ezeket a sémákat. Ez pedig alapjaiban rengette meg a világomat: valamit le kell bontani, majd újra fel kell építeni.
A megújulást s ezt a transzformatív utazást pedig mi magunk is bejárhatjuk.

Eljutunk egészen odáig, hogy Kiss Márta elhagyja a régebbi olajképeinél megszokott formákat, s kis absztraktokba sűríti bele mindazt, amit érez. 

Lehetősége van formán túl hatolni, mégis gondolati síkon is gazdag tud maradni. A zajtól és a rejtett sötétségtől egészen a teremtésig, az újrakezdésig – a figurális elemek helyett csupán a szimbólumokra, a mintázatokra és a színek erejére fókuszál. 

Mi magunk is érezzük, hogy a megszokott, kényelmes világából kiszakadt művész – bár megannyi kétségbeesés és keresés után – újra otthonra lel, médiuma ezúttal az akril, eszköze pedig a hímzőfonal. Az öníróniát pedig most sem hagyta hátra, s végre hímzett nekünk valami kis absztraktot.

A tárlatot január 27-ig tekinthetik meg.

Borítókép: A kiállítás egy részlete (Fotó: Kurucz Árpád)