Ha táblagéppel, fejhallgatóval bolyongó, időnként megtorpanó, kicsit néha elveszettnek tűnő, közben az aszfaltot fotózó emberekkel találkoztunk a Kolibri Színház és a Liszt Ferenc tér környékén az elmúlt napokban, akkor egy városfejlesztő kísérlet résztvevőit láttuk.
Az interaktív játékban részt vevő emberek egy számítógépes program segítségével keresték a helyes irányt, így egyszerre léteztek a virtuális térben és a valódi helyszínen. Bár manapság, amikor minden harmadik ember a telefonját nézi, még a zebrán átkelve is, semmi meglepő nincs egy ilyen akcióban.
A közösségi tervezés Budapesten is bevált forma arra, hogyan tegyük élhetőbbé együtt a várost, miként teremtsünk olyan közterületet, amin az arra járó nem csak keresztül gyalogol, hanem él is benne.
A város újraértelmezésének gondolatán alapul a Kolibri Színház szervezésében a 10. színházi olimpia Budapest@Play című, elsősorban tizenéveseknek szóló kalandja. A résztvevőknek a helyszínt kivetítő tablet mutatja az utat, és az utcán, kerítésen elrejtett jeleket felismerve, szkennelve kap instrukciót a továbblépéshez. Közben a program kérdéseket tesz fel, amivel felméri a városról való gondolkodásunkat, egyfajta közvélemény-kutatás arról, mi a meglátásunk a városi közlekedésről, a köztér megjelenéséről, a város összképéről, levegőminőségről, egyszóval mindenről, ami a városi életet jelentheti. Az alaphelyzet vállaltan kafkai: A kastély című mű nyomán a játékos, miként a földmérő, digitális „mérőeszközzel” jár a városban adatgyűjtés céljából és egy ponton dr. Klamm is keresztezi útját.
A program által felkínált lehetőségek látványosak, de nem újszerűek: a valódi térre vetített jelenetek lényegében a kulturális élet szabadtéri megvalósítását és a zöldebb közterületek megteremtését célozzák. A Liszt Ferenc téren a Zeneakadémia előtti szabad térre zöld labirintust kínál fel, amiből a virtuális sétában nem könnyű kikeveredni. A Jókai-szobor tövébe táncosokat vetít, míg a Liszt-szobor aljába szimfonikus zenekart állít.
A kérdés az, hogyan is kapcsolódik mindez a színházi élethez
A program részeként a berlini Platypus független ifjúsági színház terjeszti ki színpadát a virtuális térbe, a játékban részt vevők ezekkel a produkciókkal találkoznak.
Ami az előadások nyújtotta élményt illeti, a kísérlet nem győzött meg arról, hogy tableten keresztül szeretnék élvezni a városban bármilyen tánc- vagy nagyzenekari előadást, még akkor sem, ha olyannyira életszerű, hogy a képzeletbeli színpad előtt is elszalad az a kiskutya, ami az orrom előtt tűnik fel.
A város újraértelmezése, az okosváros-elmélet megteremtése szempontjából azonban hasznos bemutatni a játékot a fiataloknak, hiszen a jövőben ők lehetnek, akik új gondolatokkal és tartalmakkal töltik meg a tereket.
Ha városi közösségi létről beszélünk, akkor a virtualitás maradjon csupán eszköz ezek bemutatására, mert bármely, nem a valódi térben látott előadás önmagában mond ellent a közösségi életnek.
Programok, rekordok, riportok a Kultúrnemzet színházi olimpiai gyűjtőoldalán! Kattintson IDE!
