Rendkívül magas és széles, fémből készült, lépcsőszerű fehér építmény uralja a színpadot, amelyen egy fejre állított fát láthatunk – a kemény anyagba ütött kis pontok rajzolják meg a nagyobb képet. Az előadás során a pontokon átütő fény főként vizuálisan megkapó, maga a lépcsőzetes játéktér pedig rendezői bravúrnak tekinthető. Matusek Attila ugyanis a felvonultatott szereplőket rögtön a dráma hierarchiájában elfoglalt státusuknak megfelelő helyre állítja. Dekódolja a drámai helyzeteket az első jelenettől az utolsóig, miközben a státusváltásokat s a lét különböző síkjai közötti átjárást kézzelfoghatóvá teszi. A világok közötti átjárhatóság Shakespeare vígjátékának központi motívuma. Több díjat is besöpört az előadás a Magyar Színházak 35. Kisvárdai Fesztiválján: az előadás a Kulturális és Innovációs Minisztérium megosztott második helyét a színházi nyelvezet megújításáért és a formabontó látványvilágért kapta, míg a legígéretesebb tehetségnek járó Teplánszky-díjban idén Hégli Bence Puck szerepének megformálásáért és Matusek Attila a rendezés okán részesült.
A kassai társulat Szentivánéji álom értelmezésében kevésbé a fiatal szerelmesek vagy a tündéri uralkodópár, sokkal inkább Puck karaktere kerül a figyelem középpontjába. A mesteremberek első próbáján a közönség soraiból lép a színre megformálója rendezőhallgatóként, s ettől a ponttól fogva az előadás végéig uralja a színpadot. Puck nem csupán a csínytevések idejére látható: folyamatosan a szereplők között mozog hol számukra láthatóan, hol láthatatlanul. Tündérsége, szellemléte nem a külsőségekben jelenik meg. A rendezés ugyanis mellőzi a historizáló vagy éppen erősen stilizált fantáziajelmezeket. Puck alakja azonban szokatlan módon erősen szexualizálttá válik: áttetsző haspólót és feszülős nadrágot hord, a jelenetek között pedig gyakran jár vogue-stílusra emlékeztető táncot. Személyesen is érdekelt a különböző szereplők összeboronálásában, Titániához fűződő viszonya pedig a kettejük gondolkodásmódbeli, vágyakban tetten érhető közelségét sejteti. Külsejének, viselkedésének mássága azonban eszközként szolgál arra, hogy egy olyan karakter jöhessen létre, aki a férfiak és nők, valamint az emberek és tündérek világa között helyezkedik el, miközben egyikhez sem tartozik igazán. Hégli Bence alakítása mégsem válik közönségessé, ugyanis az exhibicionista külsőt ügyesen használja arra, hogy megmutassa a törékeny belsőt. Társaságra, megértésre és szeretetre vágyik, és arra, hogy igazán jól érezhesse magát, de csak magányt kap osztályrészül. Nem saját hatalmából kifolyólag, s nem is saját ötlete mentén zavarja össze a két világ lakóinak életét – parancsot teljesít. A feje tetejére állított világ komédiájában helyet kap Puck tragédiája, akit a zárójelenetben egész egyszerűen lelőnek. Nem lehet mindent büntetlenül megtenni.
Matusek Attila merészen és jó érzékkel nyúl a shakespeare-i szöveghez. Nem elégszik meg azzal, hogy színre vigye a klasszikust. – Mindennek szerettem volna utána járni: hogy Shakespeare korában mit jelentettek az adott utalások, s át akartam gondolni, hogy ez ma mit jelenthet, és én ezt hogyan tudom kommunikálni a közönségnek – jegyezte meg a rendező a fesztivál szakmai beszélgetésén, ahol az is kiderült, az előadást nagyban inspirálta az Eufória című nagy sikerű sorozat. Kétféle elvárásnak is kedvére tehet ezzel, hiszen egyrészt számos színházi szakmai utalással tűzdelte tele a mesteremberek jeleneteit – „megoldom Sztanyiból” –, miközben a popkulturális utalások közé a keményebb témákat is sikerült szórakoztatóan becsempésznie. A színházi lét s a kisebbségi színjátszás nehézségeire is reflektál az előadás.
A számos szokatlan megoldás egyike az is, hogy nem Oberon, a tündérkirály ármánykodik a háttérben. Az előadás világában a tündéri karakterek az emberek álombéli kivetülései. Hippolyta az álomvilágban Titánia, aki saját frusztráltságát enyhítendő saját kezébe veszi az irányítást. Varga Anikó alakításában egy igazi királynőt, a szó nemes értelmében vett dominát láthatunk, aki nem hagyja, hogy a férfiak irányítsák az életét. A rendező és a társulat szinte teljes mértékben feje tetejére állítja Shakespeare-t, és ez hihetetlenül jól áll nekik.
Borítókép: A mesteremberek, azaz a ripacs projektszínészek készülnek a „színház a színházban” jelenetre (Fotó: Kisvárdai Várszínház/Ráthonyi Ráhel Sára)
