A Magyarságkutató Intézet szélesíti hazai és nemzetközi együttműködéseit

„A szellemisége ennek az összejövetelnek az, hogy emlékezzünk azokra az ősökre, akik hazát teremtettek a Kárpát-medencében, és akiknek köszönhetjük, hogy itt élünk.” – foglalta össze Kásler Miklós, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója és tiszteletbeli elnöke az esemény egyik legfontosabb gondolatát az Első kézből című videó interjúsorozat legújabb adásában.

2023. 09. 07. 12:30
Forrás: Magyarság Kutató Intézet
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hetedik alkalommal rendezték meg az Ősök napját Bugacpusztán. Az esemény ötlete Bíró András Zsoltnak köszönhető, aki a Magyar-Turán Alapítvány elnökeként a kétnapos rendezvény főszervezője. A legjelentősebb hagyományőrző csapatok vonultak fel a rendezvényen, korabeli hiteles öltözékben és fegyverzetben.

 

Solymászok az Ősök napján (fotó: Ujvári Sándor /  MTI)

 

„Ott voltak a kézműves iparosok is, akik előállítják a vastárgyakat, szöveteket, bőrtárgyakat. Régi formák, motívumok jelentek meg, lovasbemutatók, felvonulások. Külön imponáló volt a rendezvény békés jellege, ami az együttműködésre, az emberek közötti megértésre alapozott. Szép volt, tömeges volt és előremutató.”

 – számolt be a főigazgató a rendezvény sikeréről.

A Magyarságkutató Intézet négy előadással színesítette a programsorozatot.

 Csornay Boldizsár tudományos főigazgató-helyettes összefoglalta az intézet megújult tudományos koncepcióját, kutatási irányait, tevékenységét. Agócs Gergely az ősi zene kutatásának izgalmas területeit járta körül. Az archeogenetikai kutatások eredményeiről Neparáczki Endre, az intézet Archeogenetikai Kutatóközpontjának igazgatója tartott beszámolót. Szabados György, a Magyarságkutató Intézet László Gyula Kutatóközpont és Archívumának igazgatója pedig a magyar őstörténet fontos kérdéseiről beszélt.

Kásler Miklós kitért arra, hogy a Magyarságkutató Intézet a Magyar-Turán Alapítvánnyal szorosabbra fűzi az együttműködést.

 „A kölcsönös előnyök jegyében a célkitűzés ugyanaz, de különböző területekről közelítünk a cél felé. A Magyarságkutató Intézet tudományos tevékenysége figyelemre méltó, de a tudomány egyik diszciplínáját képviseli a Magyar-Turán Alapítvány is, ez pedig elsősorban a mi szempontunkból a régészet. A kettő kiválóan kiegészíti egymást.” 

A főigazgató örömmel számolt be arról is, hogy a Magyarságkutató Intézet egyre több meghívást kap hazai és nemzetközi szinten is, 

emellett pedig szélesre tárta kapuit a szellemisége és tevékenysége iránt érdeklődök számára. „A Magyarságkutató Intézet kinyílt szellemileg is, az ajtaja is kinyílt, és mindenkit szeretettel várunk, akinek mondanivalója van.”

 

Borítókép: Az Ősök napja látványos és minden korosztály számára élvezhető módon mutatja be a régmúlt időket (fotó: Magyarságkutató Intézet)

 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.