A hazai rockszcénát nem feltétlenül jellemzi az a fajta tudatosság, vagy profizmus, ami a Tankcsapdában megvan – emiatt rendre kapnak hideget-meleget –, ha ennek hiányában egy-egy zenekar kevesebb lehetőséghez jut, az legyen az ő bajuk. Fejes Tamás egy korábbi beszélgetésünk alkalmával azt mondta, higgyem el, az, hogy egy rockzenekar fenn tudjon maradni, nem profizmus, hanem akarat kérdése. Mint mondta, „látni kell, hogy mitől működik egy zenekar […] egyszerűen akarni kell, mert ott lohol mögötted a konkurencia, jönnek az újak, a fiatalok. Ha sz…r vagy, elmúltál, mehetsz nyugdíjba.”
Márpedig a Tankcsapda nem akar ebbe a hibába esni, és a közelében sincs annak, hogy nyugdíjba menjen. Mindig képesek megújulni, más kérdés, hogy egy-egy dal vagy kollaboráció kiveri a biztosítékot a rajongók és a szakma körében, de mindenkinek megfelelni úgysem tudnak, és nem is akarnak. Lássuk be, a rock- és metalközösség mindig nehezebben fogadja el, ha valaki mást csinál, mint amit a műfaji keretek engednek, ráadásul a Tankcsapda ebben a közösségben egy mainstream zenekarnak számít, amelyen folyamatosan ott a reflektorfény, bármit is tesz.
Mindezekkel együtt vagy mindezek ellenére a jövőre 35. évébe lépő zenekar megy tovább, készülnek az új lemezre, koncertekre. A Budapest Parkban júniusban már adtak egy koncertet, ezért péntek este olyan dalokat választottak, amelyek akkor nem hangzottak el. A régi tankcsapdások nem panaszkodhattak, hiszen volt Világ proletárjai, Baj van!, Voltam már bajban, Legyen köztünk híd, és persze bőven játszottak későbbi, slágeresebb dalaikból is, elhangzott a Fiúk ölébe a lányok, az Ez az a ház, az Adjon az ég, az Azt mondom, állj, és az elmaradhatatlan Mennyország tourist. Ezen a koncerten debütált a Pesten megjelent Isten című új daluk, ami egy könnyedebb punkos nóta, ennél sokkal jobban vártuk a szintén ezen a nyáron kihozott, Ez a nap az a nap címűt – ez egy sűrű szövegű, megmondós, kicsit keményebb hangvételű dal, ami nagyon jól szólt élőben is.
