Talán meglepőnek tűnik, hogy valaki egy keresztény témájú filmmel jelentkezik ma, hiszen lassan szinte egzotikumnak számít a vallásról vagy a keresztény értékrendről megnyilatkozni. Írországban járunk, 1967-ben: Ballygar közösségi életét is alapvetően meghatározta ekkoriban a katolikus vallás. Bár elhunyt egy idős nő, Maureen, s éppen temetésére készülnek, tehetségkutató versenyt is rendeznek, mert lehetőség adódik egy lourdes-i zarándokútra, amely egyben persze menekülés a mindennapokból a munkáscsaládokban élő nőknek.
Három nemzedék asszonyai, azaz az idős Lily (a mindig zseniális Maggie Smith), a talán ötvenes éveiben járó Eileen (a vagány Kathy Bates) és a két kicsi gyereket nevelő Dolly (Agnes O’Casey) egy közös dallal neveznek az egyház szervezte tehetségkutatóra, és bár nem nyernek, végül addig alakulnak a dolgok, hogy mégis eljuthatnak Lourdes-ba, ahol a csodák történnek. A zárt közösségből negyven éve Amerikába költözött, elegáns Chrissie (Laura Linney) érkezése közben szintén felforgatja a kisváros nyugodtnak tűnő életét. A sok éve fiát gyászoló Lily és a harcias Eileen döbbenettel és ellenszenvvel figyeli nemrég elhunyt barátnőjük, Maureen lányát, aki ráadásul még a kisvárosi plébánossal is szívélyesen beszélget. És mindennek a tetejébe még a lourdes-i útra is velük tart.
A buszos utazáson aztán kiderülnek a helyi közösség titkai, és megtudjuk, hogy mindegyik főbb szereplőnek jó oka volt rá, hogy a csodát keresse néhány napig az otthonától távol.
Bár ijesztő, ahogyan kipattannak a viták és a fájdalommal teli veszekedések, mégis felszabadító élményeket kap a néző a drámai részleteket nézve. Chrissie nem véletlenül tűnt el hosszú évekre a szülővárosából, és Lily fia, aki kiválóan úszott, sem ok nélkül fulladt bele sok éve a tengerbe. Ráadásul Dolly óvodáskorú kisfia, akit az utazásra magukkal visznek, mert még mindig nem beszél, nos az ő alakja is összekapcsolja egy emlékezetes estén a négy női figurát. Hiszen nem véletlenül épp a női szereplők állnak a vígjátéki elemeket is hordozó történet középpontjában. Pontosan látjuk, mennyire magukra hagyva élik ezek az asszonyok az életüket, a férjeik mennyire nem részei a családoknak, és hogy milyen árat fizetnek ezek a nők azért, hogy erősek tudjanak maradni.
A történetvezetés mellett a részletekre is ügyel a film: a korabeli, színgazdag ruhák, a tipikus hatvanas évek végi öltözékek különös kontrasztot alkotnak az egyszerű lakásbelsőkkel. Az időnként vaskos humor pedig remekül egészíti ki az érzelmes pillanatokat – a férfi színészek közt telitalálat volt a Síró játékért Oscar-díjra jelölt színész-rendező, Stephen Rea szerepeltetése, aki életében talán először vásárol és főz a családjára felesége helyett, míg a lourdes-i út tart.
A film címében és a Lily, Eileen és Dolly alkotta énekes csapat nevében is ott a csoda.
Mindannyian keressük, és így, advent felé közeledve talán még inkább igyekszünk meg is találni a varázslatot az életünkben, ahogyan a Lourdes-be igyekvők is.
Persze a filmben elrejtve is lesz egy kisebbfajta csoda, amit most nem árulunk el, hogy mindenki találjon rá maga! Ugyanakkor biztosan állíthatjuk, hogy ez az ír felnőttmese a közösségek fontosságára és az összetartozás élményére hívja fel a figyelmünket a maga érzelmes és őszinte módján.
Borítókép: Chrissie (Laura Linney) édesanyja temetésén, az atyával (Mark O’Halloran) (Forrás: ADS Service Kft.)
