Magyar Zoltán már a beszélgetésünk elején kiemelte: sajnos ez egyre nehezebb. Bár a terepmunka, a néprajzi gyűjtés sosem haszontalan, de a hagyományos mesemondók ideje lejárt. A sokat emlegetett huszonnegyedik óra a végéhez közeleg.
Az utolsók nagy történetmondók napjainkban tűnnek el
– mondta.
A három mesemondóról megjelent kötetek két évtizedes gyűjtőmunkájának a termései, melyek csak véletlenül jelentek meg közel azonos időben.
A néprajzkutatót arról kérdeztük, hogy e nagy tudású kortárs népi mesemondókban van-e valami közös tulajdonság.
Magyar Zoltán elmondta, hogy az utóbbi évtizedekben mindannyian már csak az őket felkereső néprajzi gyűjtők kérésére meséltek, ugyanis a mese nem volt közösségi használatban, legfeljebb csak a gyermekeknek meséltek elvétve.
Mindannyian erdélyiek, és az adott tájegységnek valószínűleg az utolsó kiemelkedő tudású történetmondói: Hideg Anna mezőségi, Tankó Fülöp „Gyugyu” gyimesi csángó, Lakatos Károly pedig sóvidéki székely mesemondó.
A kutató örömmel idézte fel az elmúlt két évtized néprajzi terepmunkáit. Az ezredforduló utáni években több más néprajzi tájegységhez hasonlóan tervbe vette, hogy a Mezőség mondavilágát is feltérképezi. Így jutott el Ördöngösfüzesre is, ahol magyarországi ismerősei Hideg Anna nénihez irányították.
Ő már akkor a táncházas körökben – mint népi énekes – rendkívül ismert volt. Azonban arról, hogy meséket is tud, senkinek nem volt tudomása
– mondta, majd hozzátette: találkozásuk során hamar kiderült, hogy Hideg Anna kiváló mesemondó is. Nemcsak egy-két mesét tudott, hanem több mint félszázat! Ettől fogva törekedett teljes meserepertoárja rögzítésére is.
Anna néni esetében nem kérdéses, hogy ő a tündérmesék utolsó ismerője és avatott mestere
– mondta Magyar Zoltán.
Külön szerencse volt, hogy Ördöngösfüzesen még egy kiváló mesemondóra, Kisláposi Andrásra is rálelt. Kettőjük meséiből állt össze 2007-ben a Tetűbőr belezna. Ördöngösfüzesi népmesék és egyéb történetek című kötete.
Hideg Anna néni azonban a kötet megjelenése után sem fogyott ki a szóból. Újabb és újabb mesékkel fogadta a hozzá vissza-visszatérő Magyar Zoltánt. Az évek során könyvnyi terjedelművé duzzadt Hideg Anna meserepertoárja, így időszerű volt egy önálló kötetben is közreadni azt.
Magyar meseszó a végeken
Magyar Zoltán nemcsak a Mezőségen, hanem Gyimesben is kiváló történetmondóra akadt. Tankó Fülöp „Gyugyu”, a Gyimesfelsőlok melletti Farkasokpatakán a folklórgyűjtések hatására vált önálló „intézménnyé”, idegenforgalmi „látványossággá”. Számos turistacsoportnak is kedveskedett már történeteivel. Mint ahogyan egy falubelije tréfásan megfogalmazta, ő lett „a csángók külügyminisztere”.
Gyugyu bácsi a különféle tréfás mesék, adomák és mondák specialistája
– hívta fel a figyelmet Magyar Zoltán.
Tankó Fülöp „Gyugyu” szövegfolklór-repertoárjából 2008-ban jelent meg az első könyv Így beszélték Farkasokpatakán címmel. Azonban az utóbbi másfél évtizedben a kutató még annyi további népköltészeti hagyományt jegyzett fel tőle, hogy időszerűvé vált egy új, bővített egyéniségmonográfia kiadása. Ez lett a nemrégiben a Magyar Népköltészet Tára sorozatban megjelent Történetmondás és ökológiai tudás. Egy mesélő ember Farkasokpatakán című kötet. A könyvben nem kevesebb mint 420 történetet mutatnak be, s e szövegek részeként a gyimesi mesemondó bámulatos természetismerete is nyilvánvalóvá válik.
Magyar Zoltán az általa megismert harmadik mesemondóra, Lakatos Károlyra hat esztendeje lelt rá Korond környékén, a Pálpataka nevű hegyi tanyabokorban. Lakatos Károly egészen másfajta színfoltot képvisel a mesemondói tradícióban, mint az előbbi két népművész. Ő a tipikusan székely mesemondói világ ismerője.
Elementáris tréfamester volt, de műfajilag igazából az egész pályát bejátszotta: az állatmeséktől a hazugságmesékig, a tündérmeséktől a legendamesékig sok-sok történetet tudott
– mondta Magyar Zoltán.
Hozzátette: bár idős elbeszélője nagyon várta a kötet megjelenését, de sajnos már nem tudta kézbe venni, mert 2021 őszén elhunyt. Viszont a magas állami kitüntetését még megélte: halála előtt három hónappal vette át Kásler Miklós minisztertől mint mesemondó a Népművészet Mestere címet.
A népi kultúra Kossuth-díjának tartott kitüntetésnek a másik két említett mesemondó is büszke birtokosa
– tette hozzá a kutató.
Azért nagy jelentőségűek ezek a közelmúltban történt gyűjtések, mert a még élő emlékezet révén szoros kapcsolatban állnak a folklór eredeti, organikus létezésével, ahol az a közösségben és a közösség által öröklődött tovább.
Magyar Zoltán kiemelte: az elmúlt évtizedekben gyűjtött mesék többsége a XX. század eleji mesegyűjtésekkel rokonítható. Egészen biztos abban, hogy ha a közelmúltban megismert mesemondók száz évvel korábban születnek, akkor is kiemelkedő tudású mesemondó egyéniségei lettek volna az adott közösségnek.
Hogy előkerülhetnek-e még a jelenkori néprajzi terepmunka során felfedezett további mesemondók, akikről aztán születhetnek további kötetek is, az a következő évek kutatásai alapján fog eldőlni. Bár – mint Magyar Zoltán fogalmazott – nagy valószínűséggel az említett három népművész tekinthető a nagy múltú erdélyi mesemondás utolsó mestereinek.
Borítókép: Tankó Fülöp csángó történetmondó (Fotó: Magyar Zoltán)
