A kezdetekről
A sörfőzés mestersége nagyjából egyidős az emberiséggel, évezredekkel korábbra nyúlik vissza. Az ókori és a középkori italoknak azonban még egészen más ízük volt: inkább árpalére emlékeztettek, ugyanis hiányzott belőlük a komló. Ez a növény csak a XVI. század környékén vált elengedhetetlen részévé a közkedvelt szomjoltónak. Néhol olyannyira fontosnak tartották ezt, hogy egy 1516-ban Bajoroszágban megszületett rendelet értelmében a sör kizárólag maláta, komló és víz hozzáadásával készülhetett.
A sört ma elsősorban a férfiak kedvencének tartja a közvélemény. De ez sem volt mindig így. Sőt! A sumereknek nemcsak női sörfőző istenük volt, Ninkaszi, akihez még himnuszt is írtak, de a kocsmákat is nők vezették, sőt többnyire magát a sörfőzést is a gyengébbik nemre bízták. Az ókori Egyiptomban Hathor istennőt tekintették a nemes ital feltalálójának, elkészítését pedig kifejezetten házimunkának tekintették, amelyet többnyire az asszonyok végeztek. A dél-amerikai kukoricasört, a chichát szintén ők főzték.
Az észak-amerikai indián közösségekben kaktuszsört gyártottak az asszonyok, de az afrikai Burkina Fasóban is a nők készítenek sört az erjesztett cirokból immár közel 5500 éve. A közismert germán monda, az Edda is a nők privilégiumaként tartja számon a sör elkészítésének mesterségét, mondván, hogy a nők képesek életet adni a gyermekeknek, és csakis ők tudják aranyló nedűvé varázsolni a gabonát.
A finn legenda, a Kalevala egy története szerint is egy asszony, Észak úrnője keverte el egy medve nyálát mézzel, így készítve el a csodás zamatú nedűt, a sört.
És még számos példát sorolhatnánk, amely ellentmond annak az elterjedt vélekedésnek, miszerint ez a tápanyagban gazdag ital elsősorban a férfiak kincse lenne.
Hogyan és miért sajátították ki maguknak a férfiak a sörkereskedelmet?
A XVI. századtól kezdve egyre inkább ipari méreteket öltött a céhes sörfőzés. A növekvő vásárlói igényeket látva a férfiak, az egyház is hatalmas lehetőséget láttak a sörkereskedelemben, és a jó üzlet reményében szerették volna háttérbe szorítani a konkurenciát jelentő asszonyokat. A komoly bevételre szert tevő nőket ezért boszorkánysággal vádolták meg, mondván, hogy varázsitalokat készítenek és szállítanak az üstjeikben.
Itt érdemes megjegyezni, hogy nemcsak az üst, de a boszorkányok ma is közismert sztereotipikus jellemzői is ezekből az időkből erednek. A sörfőző asszonyokat ugyanis hegyes kalapjuk tette jól láthatóvá, a tömegből kiemelkedővé a zsúfolt piactéren, seprűikkel tartották tisztán a portájukat, illetve macskákat tartottak, hogy megtisztítsák a sörfőzdéket az egerektől.
Vissza a ringbe!
Manapság a világ első tíz sörkészítő cégének élén férfi vezérigazgatók állnak. Az anyagi érdekek az évszázadok során egyaránt kiszorították a nőket erről a területről. A XX. század közepétől azonban a nők fokozatosan újra elkezdtek visszatérni a sörgyártás területére, elsősorban a kézműves sörök piacán megjelenve. A söriparban dolgozó nők aránya mindössze tízszázalékos, illetve az is tény, hogy a sörfogyasztóknak még mindig csak kis hányadát adják a szebbik nem képviselői. Ráadásul sok esetben feledésbe merül azok neve, akik jelentős eredményeket értek el ezen a területen.
Amerikában például rendkívüli népszerűségre tett szert a szesztilalom után megjelent első kisüzemi sör, a New Albion, amelyet a közhiedelem Jack McAuliffe nevéhez köt. A BBC.com oldalon megjelent érdekes riport szerint azonban valójában két nő, Suzanne Stern Denison és Jane Zimmerman érdeme mind a sör alapanyagának termesztése, mind magának a gyártásnak a művelete.
A fent említett tények mind azt jelzik, hogy még hosszú az út, mire ismét visszaállhat a régi arány. Amint azt a BBC.com oldalán megjelent riport is kiemeli, sajnos számos sztereotípiát is le kell dönteni a célba érkezés előtt.
Borítókép: A nyári melegben különösen jólesik egy pohár frissen csapolt sör (Fotó: MTI/Mohai Balázs)
