
Amikor tudni lehetett, hogy 2024 júliusától Magyarország tölti be az unió tanácsának soros elnökségét, akkor elkezdtünk azon gondolkozni, hogy mivel is tudnak a magyar közgyűjtemények, köztük a PIM ennek a nagyon különleges és nagyon nagy jelentőségű elnökségnek a megünneplésébe bekapcsolódni. Arra gondoltunk, hogy megmutatjuk a magyaroknak és az uniós polgároknak, hogy mit is jelent számukra Európa, mit jelent számukra az Európai Unió
– mondta a megnyitóbeszédében Török Petra, a PIM főigazgatója. A „meg nem írt képeslapok” szövegeit kortárs írók novellái adják. A szerzők között megtalálható Babiczky Tibor, Burger Borisz, Csejtei Orsolya, Darvasi László, Dragomán György, Győrffy Ákos, Karafiáth Orsolya, Kácsor Zsolt, Kőrösi Zoltán, Kövesdi Viktor, Lackfi János, Mélyi József, Nagy Gabriella, Prieger Zsolt, Térey János, Tóth Krisztina, Vámos Miklós és Vig György – sorolta fel Török Petra.
Burger Barna 1985 és 1987 között a Práter utcai fényképésziskolában tanult. Pályájának alakulására nagy hatást gyakorolt Pólya Zoltán fotóművész, valamint Fényes Tamás fotográfus. 1988-ban és 1989-ben a Kurírnál kapott állást, ezzel kezdődött a fotós karrierje is. 1992-ben a Profil osztrák politikai magazin kelet-európai tudósítója lett. 1995-ben a Képes Európa képszerkesztőjeként dolgozott, majd ugyanebben az évben három társával megalapította a Fotográfia Art & Work Stúdiót. 2000-ben alapító cégvezetője volt a Fókusz-Pókusz fotóügynökségnek. Megbízói között olyan neves lapok szerepeltek, mint az Elle magazin, a Playboy, a Cosmopolitan, az FHM vagy a Nők Lapja. Munkái között a portrék ugyanúgy megtalálhatók, mint az épületfotók. Fényképeit Magyarországon kívül New Yorkban, Frankfurtban, Berlinben, Stuttgartban és Lipcsében is kiállították. 1993-ban lett Orbán Viktor fotográfusa és protokollfotósa, 23 éven keresztül dokumentálta a miniszterelnök mindennapjait. A Capa Központ 2013-ban Burger Barna és Kőrösi Orsolya ötlete nyomán jött létre.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!