Rippl-Rónai-szignó alatt találtak rá a Ziffer-remekműre
A Luxembourg Párisban (1911) című festmény Franciaországban készült, és a tavasszal történt leleplezése óta hatalmas érdeklődést váltott ki. A szakértők az alkotást százmillió forintra becsülték, ami különleges értéket és ritkaságot képvisel, hiszen Ziffer második francia korszakából mindössze néhány festmény ismert. Az aukción való megjelenése valódi csemegét ígér a gyűjtőknek, akik egy ilyen ritka darabbal gazdagíthatják gyűjteményüket.
A Freyler Galéria korábban kiadott egy exkluzív művészeti kiadványt a festményről, amelyben egy átfogó tanulmány szerepel a kutatási eredményeikről és néhány személyes élmény is a kép azonosításáról: – A festmény egy jó nevű vidéki orvos és családja tulajdonában volt körülbelül az ötvenes évektől. A családfőtől megtudtuk, hogy édesanyja művészetszeretete miatt vásárolták meg, egy figyelmükbe ajánlott képkereskedőtől a „Rónai”-festményt. A kép költözésről költözésre ment velük, értékéről annyit tudtak, hogy „valószínűleg sok, hiszen egy Rippl-Rónai”.
Fantasztikus felfedezés
Kollégámmal, amikor a dombos részen elhelyezkedő gyönyörűen rendben tartott családi házhoz értünk, még nem sejtettük, hogy a magyar művészettörténet egy rég nem látott gyöngyszemét találjuk meg.
„Az átküldött fotókon láttuk, hogy egy nagyon jó kezű piktor alkotása, az időszakot is belőttük 1910 körülire, és azt is tudtuk a képet nézve, hogy nem Rippl-Rónai. A kedves beinvitálás után a nappali asztalán megpillantottuk a képet, majd vizsgálni kezdtük. Miután engedélyt kértem a tulajdonosoktól, hogy a keretből kivegyük és üveg nélkül is megtekintsük, kivittük a napsütötte teraszra a festményt. A védőüveghez a kép felőli oldalon nem mertek nyúlni, így az évtizedek alatt itt-ott foltos lett, és sem a színek, sem a részletek nem látszottak annyira. Szinte levegőt kapott, fellélegzett a festmény, nekünk viszont egyre jobban elállt a lélegzetünk. Gyönyörűbbnél gyönyörűbb színes részletek bontakoztak ki a szemünk láttára. Hálásak voltunk a pillanatért, hogy részesei lehettünk.”
A napfényben állva a színek kontúrjai kezdtek élesedni, elválni. A bordós, utólag rápingált Rónai-szignó alatt és a balusztrád elemei között megpillantottam a fekete színnel írt, jól ismert, enyhén dőlt, szálkás Ziffer Sándor-aláírást. Együtt örültünk a családdal, felejthetetlen pillanat volt.
„Később megbeszéltük a részleteket a restaurálásról, keretezésről, illetve a kutatásról, a kép tanulmányáról, valamint a publikálásáról, melyet ezúton is köszönünk nekik” – idézi fel a kiadvány. A szerencsés véletlenek sokaságát felvonultató történetnek szinte csodával határos végeredménye, hogy a festmény nem „alszik” további 50-60 évet.
