Amerikában könyveket égetnek: a Harry Potter és írója is a liberális boszorkányüldözés célpontja

A baloldali sajtó előszeretettel mutogat a történelem legsötétebb korszakaira, ha a „cenzúra” kifejezést hallja. A nácik könyvégetései, a szovjet rendszer tiltólistái, Kína vagy Irán mai diktatórikus cenzúrája – ezek mind a „felvilágosulatlan múlt” bélyegét hordozzák. Csakhogy a jelenség immár nem a világ távoli pontjain, hanem éppen a Nyugat szívében, az Egyesült Államokban éled újjá. Ott, ahol a szólásszabadság elvileg az alkotmányos rend egyik alappillére.

Hiába írta meg az új évezred legnépszerűbb és legnagyobb hatású ifjúsági könyvét, J. K. Rowling az ideológiák kereszttüzében töltötte az elmúlt másfél évtizedet. Forrás: AFP

A szolgálólány meséje – baloldali szent tehén

Margaret Atwood disztópiája, A szolgálólány meséje szintén gyakran kerül a viták kereszttüzébe. A regény egy teokratikus diktatúrában játszódik, ahol a nők pusztán „szülőgépként” funkcionálnak. 

A baloldali kultúrpolitika Atwood művét szimbólummá emelte: feminista tüntetéseken vörös köpenyes jelmezekben vonuló aktivisták emlegetik a „patriarchátus” rémképét, mintha az Egyesült Államok a regénybeli Gileád küszöbén állna.

Ám érdemes feltenni a kérdést: valóban ez a könyv ad választ a mai fiatalok problémáira? Valóban egy sötét, vallásellenes disztópia lenne az a mű, amely nélkülözhetetlen az iskolai nevelésben? Az amerikai iskolai körzetek közül sokan inkább nemmel felelnek, és levették a könyvet a polcokról.

Atwood ironikus megjegyzése szerint talán éppen a tiltás teszi „ellenállhatatlanná” a szexuális témák iránti érdeklődést a fiatalok körében, de ez is jól mutatja: a baloldali szent tehénként tisztelt mű körüli hisztéria valójában többet árul el a progresszív ideológiai harcról, mint magáról a könyvről, főként hogy Atwood pár éve egy óvatlan twitter-bejegyzés miatt maga is majdnem a woke-ideológia áldozatává vált.

Cenzúra: mindig politikai fegyver

A mai amerikai könyvtártisztogatásokat nevezhetjük konzervatívnak vagy progresszívnek, vallásosnak vagy világi indíttatásúnak – a lényeg ugyanaz marad: bizonyos gondolatokat, szerzőket vagy nézőpontokat ki kell rekeszteni. Az indok lehet „erkölcs”, „gyermekvédelem” vagy éppen „társadalmi érzékenység”.

Az amerikai példák intőek: a könyvek betiltása gyakran nem is a jövőt védi, hanem a jelen politikai szűklátókörűségét konzerválja, miközben az LMBTQ-tartalmak elszaporodása valóban aggasztó.

Az viszont biztos, hogy ha a szólásszabadság hazájában elharapódzik a cenzúra, akkor a Nyugatnak sürgősen el kell gondolkodnia azon, mit is jelent számára a szabadság.

Eltökélt ellenzéki olvasóink (akikből sajnos valószínűleg nem sok akad) a hazai párhuzamokat keresve valószínűleg erőltetett és olcsó párhuzamként rögtön a gyermekvédelmi törvénnyel hozakodnak elő, ami a kiskorúak védelmét célozza az életkoruknak nem megfelelő szexuális és ideológiai (tehát jellemzően az LMBTQ) tartalmaktól azzal, hogy ezek a könyvek csak átlátszó fóliával kerülhetnek a boltok polcaira. Ez esetben azonban semmiféle tiltásról nincs szó, és az állam nem hogy a szülők helyett dönt, hanem épp hogy megerősíti őket a döntés jogában. Továbbra is bárki kedve szerint vásárolhat LMBTQ témájú könyveket a gyermekének, ha valamiért ezt tartja helyesnek, csak most már több eséllyel tud is róla, hogy mit vásárol.