Talán nem tévedek nagyot azzal, ha leírom: 

Számos hollywoodi híresség például büszkén vállalja, hogy a gyermeke nem bináris, transznemű, de minimum a saját neméhez vonzódik, olyannyira, hogy vannak olyan híres anyák és apák, akik anélkül, hogy bármit tudnának gyermekük nemi identitásfejlődésének menetéről, kezdettől fogva „nemsemlegesen” nevelik őket. Ez megmutatkozik a nekik vásárolt játékokban, ruhákban, a teljes külső megjelenésen, és akkor arról még nem tudunk semmit, hogy a négy fal között mi hangzik el szülő és gyermek között az élet nagy dolgait illetően. Tulajdonképpen az lenne a nagy dolog, hogy egy ilyen gyermekkort végigélő felnőtt ép ésszel és nemi identitással kecmeregne ki a történetből. Abba pedig úgy tűnik, közülük senki nem gondol bele, hogy hosszú távon, akár tíz, húsz vagy harminc év múlva, milyen következményei lesznek annak, ami ezekkel a gyerekekkel most történik. 

Arról pedig, hogy milyen komoly és erős a lobbi, hogy a hagyományos nemeket, illetve a heteroszexuális tengelyen kívül eső embereket kvázi általános és teljesen hétköznapi szintre emeljék a köztudatban, jó példa a párizsi olimpián óriási vihart kavart az algériai származású (most már) olimpiai bajnok Imane Helif esete, akiről a világverseny idején minden kompetens szervezet váltig állította, hogy nő. A bökkenő csak az volt, hogy ránézésre is megállapítható volt, hogy ez az állítás nem feltétlenül állja meg a helyét, főként akkor nem, ha bokszolásról van szó: egy férfi fizikumával és ütőerejével szállt ringbe női sporttársai ellen. 

Ennek köszönhető, hogy a női szakágban versenyző olimpiai aranyérmet nyert saját súlycsoportjában, férfiként. Mert utólag természetesen megcáfolhatatlanul kiderült, hogy Helif biológiailag férfi, amit egyébként a világ nagy része már az olimpia ideje alatt is tudott. A vita pedig újra fellángolt, a Kim Jones által vezetett független női sporttanács, azaz az ICONS egyenesen azt követeli, vegyék el Helif érmét, amit, lássuk be, jogtalanul nyert. A nemzetközi bokszszövetség orosz elnöke, Umar Kremjlov bocsánatkérésre szólította fel Thomas Bach NOB-elnököt, amiért engedte versenyezni a nők között az algériai bokszolót. Emellett aláírásgyűjtés indult annak érdekében, hogy akinél felmerül annak lehetősége, hogy nem egyértelmű a biológiai neme, annál kötelező legyen a nemi vizsgálat, illetve vezessenek be a világversenyeken egy harmadik kategóriát a női és férfiszámok mellett, amelyben a Helifhez hasonló sportolók mérhetik össze erejüket. A nyomásgyakorlás egyértelműen a NOB-nál összpontosul, akik továbbra is kitartanak augusztusi álláspontjuk mellett. Egyelőre. 

Az algériai sportoló esete egyértelműen rávilágít arra a jelenségre, amivel kapcsolatban a kirekesztőnek és mindenféle „fób”-nak kikiáltott emberek, köztük J. K. Rowling is húzza a csengőt már egy ideje. Itt már régen nem elfogadásról és toleranciáról van szó: azt hiszem, a világ értelmesebbik fele maximálisan elfogadta azt a tényt, hogy élnek a társadalomban szexuális és nemi kisebbségek, akik nem lehetnek gúny tárgyai, nem érheti őket hátrányos megkülönböztetés vagy diszkrimináció. 

Helif esete éppen erről szólt: még ha mindenki tudja, látja és tapasztalja, hogy nem egyértelműen, biológiailag nő, akkor is fogadják el, mert ő annak érzi magát, és ha úgy tetszik, olimpiai bajnok lesz közöttük. És az is lett. A világ számára pedig azt az üzenetet hordozta magában az eset, hogy ha ez már az olimpián is megtörténhet, hogy egy komplett élsportolói közösséget hülyének néznek és kisebbségbe szorítanak egyetlen, nemi identitásában bizonytalan emberért, akkor megtehetjük ezt bármilyen más esetben is, hiszen Helif elérte a célját. 

Visszatérve Rowlingra, a következmények beláthatatlanok. Egy felnőttként erről döntő ember életében is, de egy gyermekében, kiskorúéban főként. Nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is. És ebben hatalmas felelőssége van Hollywoodnak, a szórakoztatóiparnak, a teljes nyugati lobbinak, amely szüntelenül küzd ezekért a jogokért. 

Talán száz év távlatából, amikor már felmérhető lesz ezeknek a beavatkozásoknak és a teljes mentális lobbinak a hatása és következménye, megállapítja majd a többség, hogy nem volt jó ötlet. De talán érdemes lenne nem eljutni odáig.