A történelem során az orvostudomány számos olyan módszert dolgozott ki, amelyről évekkel, évtizedekkel később kiderült, nemhogy nem használ, hanem felér egy brutális kínzással. Ebben, azt hiszem, amikor még a maihoz képest gyerekcipőben járt a pszichiátria és az elmebetegek gyógyítása, életminőségüknek javítása, éllovas volt. Ilyen volt például a XX. század elejétől alkalmazott elektrosokk-kezelés vagy a nagyjából ugyanebben a korszakban kitalált és sajnos betegeken is alkalmazott lobotómia, amelynek során külső behatolás útján a homloklebeny kérgét elvágták az agytól – az eljárástól pedig azt az eredményt várták, hogy a hallucinációkkal küzdő, agresszív, dühöngő betegek kezelhetővé válnak, kvázi „meggyógyulnak”.
Ezeket a barbár módszereket ma már nem alkalmazza a pszichiátria, helyettük korszerű gyógyszerek és terápiás lehetőségek vannak.
Fontos azt is tudni, ugyanebben a korszakban ahhoz sem kellett sok, hogy az embert elmebetegnek nyilvánítsák: az asztma, a migrénes fejfájás, az alvászavarok, illetve a szexuális devianciák (beleértve azt is, ha valaki egyszerűen csak a saját neméhez vonzódott) mind-mind okot adtak arra, hogy az illetőt megbélyegezzék, intézetbe zárják és különféle kétes kezeléseknek vessék alá, amelyeket ha túlélt, valószínűleg megnyomorított félemberként töltötte élete hátralévő részét.
Visszatekintve látható, hogy az orvostudomány teljes tévúton járt, ám abban az időben azok, akik ezt kitalálták, úttörőnek számítottak: António Egas Monizt a lobotómia elmekórtani alkalmazásáért 1949-ben Walter Rudolf Hess-szel közösen például orvostudományi Nobel-díjjal tüntették ki.
Hogy miért írom mindezt le? Az történt, hogy valaki, akinek a szavára sokan figyelnek, ki merte mondani, hogy a fiatalkorúakon végzett nemátalakító műtétek, hormonkezelések és minden, ami a testi fejlődésükben zavart, kárt, megakadást, visszafordíthatatlan elváltozást okoz, legalább olyan káros hatású, mint annak idején maga a lobotómia volt. Ez a hölgy pedig J. K. Rowling volt, a Harry Potter-könyvek írója, aki azt merészelte a Fox News közösségi felületén állítani, hogy szerinte egy gyermek sem születik „rossz” testben, nincsenek közöttük transzneműek, és aggodalmát fejezte ki az őket érintő orvosi beavatkozásokat illetően.
Annyira bátor és szókimondó volt, hogy egyenesen azt mondta, ezek a műtétek és orvosi beavatkozások károsabbak lehetnek, mint a lobotómia volt annak idején.
Gondolhatják, teljes gőzzel nekiment a világ abnormálisabb fele. Rowling a körükben egyébként sem túl népszerű, olyannyira nem, hogy saját történetének főszereplőivel, pontosabban azok filmbéli megformálóival, Emma Watsonnal és Daniel Radcliff-fel is összerúgta a port a közösségi platformokon. Rowling ugyanis azt állította, hogy a két főhős arra használja az ismertségét, hogy szurkoljanak a kiskorúakon végzett nemátalakító beavatkozásoknak. Jött is természetesen a kontra: az írónőt transzfóbiával vádolták, de akadtak olyan „rajongók” is, akik üzentek Rowlingnak: halomra égetik a könyveit transzfób kijelentései miatt, és a tűz melegénél mályvacukrot sütnek. Az írónő akkor frappánsan reagált: „Ugyanazt a jogdíjat kapom, akár elolvassa, akár elégeti őket! Élvezze a mályvacukrot!”