A magyar történelem szomorú és elfeledett fejezete az, ami a magyar hadifoglyokkal történt az első világháborúban, majd azt követően. Amikor véget ért a világháború a katonák számára, valójában akkor kezdődött a hadifoglyoknak, akik Szibériától Szardínián át Latin-Amerikáig voltak szétszórva a világ kisebb-nagyobb lágereiben, és akiknek 1918 után fokozódó megpróbáltatásokkal kellett szembenézniük. A méltánytalan feledés különösen igaz az Osztrák-Magyar Monarchia hadifogolytáboraiban raboskodó lefegyverzett ellenséges katonákkal kapcsolatosan. Ma már alig ismert, hogy a történelmi Magyarországon működtek a Monarchia legnagyobb lágerei, amelyekben legnagyobb számban orosz, olasz, szerb, román bakák sínylődtek – és közülük sokan nem érték meg a háború végét a járványos betegségek és az egyre romló ellátás miatt.
„A feministák belátták, hogy a férfiaknak mindvégig igazuk volt“
G. K. Chesterton konzervatív gondolkodó több, mint egy évszázaddal ezelőtti megállapításai ma még nagyobb súllyal nehezednek a vállunkra, mint a maga idejében.