Lecsukódó öt szem

A központi kormány figyelembe fogja venni a skóciai, a walesi és az északír parlament döntéseit?

London, 2019. március 29. „Higgy Nagy-Britanniában” jelentésû transzparenst tartanak a brit EU-tagság megszûnését (Brexit) támogató tüntetõk a londoni parlamentnél 2019. március 29-én, a brit kilépés eredetileg tervezett napján, amikor az alsóház harmadszor is elutasította a kilépés feltételrendszerét rögzítõ megállapodást. MTI/EPA/Neil Hall Fotó: Neil Hall

Az angol, majd a brit történelem egyik alapkérdése mindig az volt, hogy Anglia része-e Európának. Ha megnézzük Európa történelmének elmúlt ezer évét, akkor azt tapasztaljuk, hogy az angolok, britek „mindössze” 558 európai háborúban, összecsapásban vettek részt, messze lemaradva a franciák, osztrákok és poroszok mögött. A fő kihívást a XIX. században a napóleoni háborúk és Poroszország felemelkedése jelentették, a XX. században pedig a két világháború. Nagy-Britannia Európában van, de nem a kontinensen. Ezt fogalmazta meg többek között Churchill miniszterelnök is.

Nagy-Britannia felvétele az Európai Unió intézményrendszerébe nagyon problematikus volt. Amikor 1957 tavaszán hat ország – a németek, a franciák, az olaszok és a Benelux államok (Belgium, Hollandia, Luxemburg) – létrehozta a római szerződést, az EU jogelődjét, Nagy-Britannia nem akart csatlakozni. Ennek oka volt többek között a még meglevő gyarmatbirodalom, a Brit Nemzetközösség léte, a különleges kapcsolatok az Egyesült Államokkal és a font sterling globális szerepe.

Amikor már London úgy érezte, hogy csatlakozni szeretne, szembekerült a francia vétók sorozatával. De Gaulle csak úgy volt hajlandó a brit felvétel támogatására, hogy kőkemény feltételeket támasztott, főleg a biztonságpolitika területén.

Cameron brit miniszterelnök éveken át kampányolt a kilépés mellett. Végigutazta az EU tagállamait, és mindenütt kedvezményeket csikart ki London számára. Hazatérve kiírta a népszavazást, most már a benn maradást támogatva, és veszített. A brit közvéleményt néhány hét alatt nem lehetett átformálni. Cameron lemondott. Jött May miniszterelnök, aki, bár nem volt kötelező, kiírta a választásokat, amelyek során elveszítette a Konzervatív Párt parlamenti abszolút többségét. Az őt követő Boris Johnson a brit belpolitika egyik legnagyobb kudarcsorozata után óriási választási győzelmet aratott, és kitart a „kemény” kilépés mellett.

Kétezerhúsz január 31-én a miniszterelnök ígéreteinek megfelelően sor került a kilépésre. Így háromévnyi nehéz és bonyolult, eredményesnek alig nevezhető tárgyalássorozat végén bekövetkezett az Európai Unió és Nagy-Britannia szétválása. Ez év december 31-ig tart az az átmeneti időszak, amikor Nagy-Britannia már nem tagja a szervezetnek, de még az unió szabályait kell alkalmaznia, és az egységes piac és a vámunió tagja marad. A helyzetet csak bonyolítja, hogy a brit export fele az unióba irányul.

A nagy kérdés London szempontjából az lesz, hogy a kormány – ellentmondásos tevékenységű miniszterelnökével – képes lesz-e az ország és így a közel ötven tagot számláló Brit Nemzetközösség egyben tartására. Skóciában a függetlenségpárti Skót Nemzeti Párt a 2019. decemberi választásokon a szavazatok 45 százalékával a képviselői helyek 80 százalékát szerezte meg, de figyelembe kell venni a brit választási rendszer sajátosságait, hogy a győztes jelölt „mindent” visz. A 2016-os Brexit-szavazásnál a lakosság 62 százaléka az unióban maradás mellett szavazott.

A jövő egyik nagy kérdése lesz, hogy a központi kormány mennyire fogja figyelembe venni a skóciai, a walesi és az északír parlament döntéseit. Eddig ezekre London nem nagyon figyelt. Hogyan veszik tudomásul a skótok és a walesiek, hogy Észak-Írország élvezni fogja az unió előnyeit, míg ők versenyhátrányba kerülnek?

E területek is elesnek az unió pénzügyi alapjaitól.

A 2016-os Brexit-szavazásnál az északírek is a benn maradás mellett szavaztak. Csak a walesiek támogatták London kilépési stratégiáját. Ugyanakkor Wales jóval „puhább” kilépéssel számolt.

A Brit Nemzetközösség léte szempontjából kulcskérdés Nagy-Britannia egyben tartása.

A jövőben stratégiai kérdésnek ígérkezik a halászat ügye. Az EU halászai által kifogott halmennyiség több mint 40 százaléka származik a brit vizekről. Tény az is, hogy a kifogott halmennyiség mintegy kétharmada a skót vizekről van.

Johnson új globális stratégiájában kiemelt szerepet kap az Egyesült Államok, Európa, a Csendes- és Indiai-óceáni térség, valamint az eddig erősen elhanyagolt Brit Nemzetközösség is.

E stratégiát támasztja alá, hogy a nemzeti jövedelemből két százalék a katonai kiadás, és világszinten is magas, 0,7 százalék a fejlesztési segélyek aránya. A brit katonai költségvetés a hatodik a világon, Európában Oroszország után a legnagyobb. 2016-ban 31 milliárd font értékben fejlesztették az atomrakétákat szállító tengeralattjárókat. A brit parlamentben kormány és ellenzék egyaránt a tervezet mellett volt, ezzel is kifejezték a brit biztonságpolitika kulcskérdésében a nézetazonosságot.

Az szintén kérdéses, hogy a kilépés az USA számára előnyös lesz-e. London az unión belül értékesebb partner volt, mint amilyen lesz kívül. Emellett a nemzetközi politikai kérdések zömé­ben a brit álláspont hasonló az unióéhoz, és távolabb áll az amerikaiakétól. Ilyen az iráni, a közel-keleti és sok egyéb más válság megítélése is.

A kilépéssel Európa elveszíti egy szavazatát az ENSZ Biztonsági Tanácsában, elveszít egy atomhatalmat, és ettől kezdve nem jut hozzá azokhoz az információkhoz, amelyekhez az „öt szem” (USA, Nagy-Britannia, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland) tagjaként eddig hozzájutott.

Jelenleg Nagy-Britanniában mintegy 1,8 millió ember dolgozik az EU „új” tíz tagállamából. Ezek zöme lengyel állampolgár, több mint nyolcszázezer fő. Az ő jövőbeni szerepük kérdőjeles.

Nagy-Britannia nyilvánvalóan arra fog törekedni, hogy megőrizze befolyását. Az USA esetében a kulcskérdés az lesz, marad-e Trump, vagy pedig demokrata elnök jön-e a novemberi választások után. Az elnök hogyan fog viszonyulni Nagy-Britanniához? Mit jelent majd a különleges kapcsolat London és Washington között? A hasonló tartalmú amerikai szerződések mind Ausztráliával, mind Kanadával kifejezik az USA vezető szerepét a kétoldalú kapcsolatokban.

A brit–uniós kapcsolatokban a britek szeretnének „csemegézni”. Ez azt jelenti, hogy a London számára fontos területeken – a hadiiparban, az űrkutatásban – szeretnék eddigi pozícióikat megtartani. Nehéz és összetett tárgyalások várhatóak ez év végéig, és valószínűleg utána is.

A kínaiak számára a brit piac a kiválás után le-, illetve átértékelődik. London pénzügyi központ szerepe valószínűleg csökkenni fog.

A valós jövőbeli brit cél – figyelembe véve az ország múltját és jelenlegi lehetőségeit – vezető középhatalmi szerep lehet az Egyesült Államokhoz és az Európai Unióhoz fűződő különleges kapcsolatokkal. Kiemelt szerepet szánva a brit atomütőerőnek, az állandó tagságnak az ENSZ Biztonsági Tanácsában és Nagy-Britannia szerepének az „öt szem” rendszerében. Nagy-Britannia továbbra is a NATO tagja marad.

Nagy-Britannia számára különösen fontos lesz az eddig is kiemelt kapcsolatok fenntartása az unión belül a lengyelekkel, a magyarokkal, a baltiakkal és a skandináv államokkal. A brit–francia és a brit–német kapcsolatok továbbra is elsőbbséget fognak élvezni.

Magyarország számára Nagy-Britannia továbbra is kiemelt partner marad. Hazánkban a brit cégek a negyedik legnagyobb foglalkoztatók. A Magyarországon élő brit állampolgárok és a brit területen lévő magyarok szintén hozzájárulnak a jó kétoldalú kapcsolatokhoz.