Sas a kandallón

Teljes körű restaurálását követően hatvantonnás óriásdaru emelte vissza helyére a budai vár turulját a napokban. A kiterjesztett szárnyú madár az egyik legnépszerűbb szelfiháttér a turisták számára, miközben valószínűleg nem sejtik, hogy már a világra jöttének is milyen fordulatos története van.

Forrás: Várkapitányság

Nem mindennapi restaurátorfeladat volt viszont a madár belső acélvázának felújítása, az öntvényelemeket összefogó csavarok rozsdamentes csavarokra cserélése. A szűk bebújónyíláson betekintve jól látható, hogy a madár testét a művész számos darabból állította össze. A bronzöntésnek ugyanis megvolt a maga méretkorlátja, azaz hetven–kilencven kilónál nem lehetett több egy-egy darab, amelyeket a madár belsejébe visszahajló éleinél csavaroztak össze. 

A szárnyait alkotó öntvényeket ugyanakkor szegeccsel rögzítette egymáshoz az alkotó. Ma hegesztéssel oldanák meg a 7–12 milliméter vastag bronzöntvények összeerősítését, de ez a technológia csak a XX. század harmincas éveinek vívmánya, 1905-ben még a művésznek kellett úgy terveznie és kiviteleznie a művet, hogy az illesztések kívülről ne látszódjanak.

Szabadtéri műhelyben, a nyilvánosság előtt zajlottak a javítások  Fotó: Teknős Miklós

Ez elképesztően bonyolult feladat volt, a restaurátoroknak immár könnyebb a dolguk. Mielőtt visszahegesztik a kivágott begy­darabot, most még a mi életünkben utoljára vethettünk egy pillantást arra a korrózióvédelmet kapó, karvastag két acél merevítőrúdra, amely X alakban fut végig a szárnyakon, lent pedig az átellenes oldalon öntött ólomba ágyazva kapcsolódik a nehezékül szolgáló, arasz vastagságú vastalpazathoz. 

A szakember azt mondja, vihar idején a madár szárnyaira komoly szélnyomás nehezedik, amelyet ezeknek a feszítőrudaknak köszönhetően kell bírnia az elkövetkező – remélhetőleg háborúmentes – évszázadban.

De utazzunk vissza az időben százhuszonhét évet, 1894-be! Feszty Árpád és köre A magyarok bejövetele című híres körképét tervezte, amikor felmerült, hogy szükség volna a csatatér hiteles ábrázolásához dögkeselyűre modellnek. A Fővárosi Állatkert igazgatója, Lendl Adolf zoológus szerzett neki egy eleven fakókeselyűt Szerbiából, valamint egy szirti sast is, amelyek sokáig jókora vasketrecben éltek a festő műtermében. 

Persze idővel kényelmetlenné vált a madarak gondozása Feszty számára, ezért az állatkertnek adományozta őket, de mivel az állatok csakhamar elpusztultak, kitömve visszakapta őket Lendltől.

A 896-ra datált honfoglalás millenniumi megünneplésére készülve az akkori kormány elhatározta, hogy emlékműveket állíttat föl Pusztaszeren, Munkácson, Pannonhalmán, a nyitrai Zobor-hegyen, a dévényi vár ormán, a brassói Cenk-hegyen és Zimonyban. 

Ekkor Jókai Mór (Feszty Árpád apósa) javasolta, hogy egészítsék ki a helyszínek sorát egy bánhidai hegytetőre (ma Tatabánya hegyeként ismerjük) emelendő emlékművel, amely Árpád fejedelem és Szvatopluk bánhidai mezőn történt, legendákkal övezett összecsapását idézné meg.

A kormány támogatta a javaslatot, és azt a Donáth Gyulát bízták meg az elkészítésével, aki negyvennégy évesen már figyelemre méltó életművet tudhatott maga mögött. Számtalan temetői síremlék és köztéri bronzszobor mellett a Kossuth téri Igazságügyi Palota, a pesti Vigadó, az Operaház homlokzatát díszítő szobrok is a keze munkáját dicsérik.

Donáth Gyula történetesen jó barátságban volt Feszty Árpáddal, aki Jókai Bajza utcai villájában élt és alkotott hitvesével, Jókai Rózával. Donáth egy Fesztyéknél tett baráti látogatása során említette meg, hogy nincs igazán használható ötlete a bánhidai csata emlékművéhez. Feszty ekkor felmutatott a kandalló tetejére helyezett, kiterjesztett szárnyú, kitömött sasra: Nézz oda! Látod a madarak királyát – a turult?

E történet Feszty unokaöccsétől, az akkor még Ógyallán élő Feszty Istvántól származik, akivel nyolcvannégy esztendősen még találkozott Szombathy Viktor tudós újságíró, aki az elmondottakat meg is örökítette a Budapest folyóirat 1983. márciusi számában. Bukovszki Péter (pestbuda.hu) múlhatatlan érdeme pedig az, hogy rábukkant egy bizonyító erejű fényképre a Herczeg Ferenc szerkesztette Uj Idők 1896. április 5-i számában, amely a Feszty-műteremben álló kandallót ábrázolja, rajta a szóban forgó kitömött sassal. 

Azzal a madárral, amely modellként a turulszobrok archetípusává vált, még ha a turulon honfoglaló őseink feltehetően a puszták általuk is használt vadászmadarát, a kerecsensólymot értették is. (Feszty kitömött sasa 1983-ban még a révkomáromi Selye János Gimnázium szertárában volt, ahová adományként került. Ma a komáromi Duna Menti Múzeumban tekinthető meg.)

Miután Donáth Gyula megalkotta a bánhidai turult, megbízást kapott Hauszmanntól a budavári elkészítésére is, amely 1905-ben, négy évvel a művész halála előtt került a helyére. Az elrugaszkodás pillanatában, karmaik közt karddal ábrázolt turulok csakhamar sokasodni kezdtek országszerte. Feltűntek a Ferenc József (ma Szabadság) híd pillércsúcsain éppúgy, mint Munkácstól a délvidéki Nagycsanádig, Csíkszentkirálytól Fehéregyházáig, Nagykanizsától Tiszaújlakig számtalan településen. 

Elesett hősöknek állít emléket temetőkben, büszkén hirdeti Rákóczi, a 48-asok, az első vagy második világháborús hősök, a kommunizmus áldozatai emlékét, Trianon fájdalmát, vagy éppen millecentenáriumi emlékműként díszeleg köztereken, épületeken. Kiterjesztett szárnyakkal mindig éppoly büszkén, elegánsan, ahogy a budai vár fokán ismét gyönyörködhetünk benne.

Borítókép: Visszahelyezik a budavári Habsburg-kapuhoz a kilenctonnás turult. A második világháborúban Pest felől érték találatok (Fotó: Várkapitányság)