Túloldal

Menekülő férfiakról, traumatizált családokról, lelkes önkéntesekről és ügyeskedőkről szólnak a hírek. Háború idején különösen visszatetsző méricskélni a segítőkészséget, vagy éket verni a karitatív csoportok közé. Három segélyszervezet összehangolt munkáját mutatjuk be három helyen: Kárpátalján, a határnál és Budapesten.

20220321 budapest bok csarnok ukran menekultek havran zoltan magar nemzet Fotó: Havran Zoltán

– Az elmúlt öt évben elsősorban azokra a településekre mentünk szakorvosokkal csaknem ötven alkalommal, amelyek nehezebben megközelíthetők, de még őrzik a magyar nyelvet és kultúrát, ahol a magyar kormány jóvoltából működik magyar óvoda és iskola. Az orvosmissziós szűrések és a helyi Karitász-csoportok révén kiterjedt helyismeretünk van – mondja Kecskés László –, most is a helyi Karitász-csoportokon keresztül segítünk liszttel, cukorral, olajjal. Legutóbb Kőrösmezőn huszonöt rászorulónak az ellátását sikerült így megoldani, a következő napokban útba ejtjük Rahó, Nagybocskó, Gyertyánliget, Aknaszlatina, Visk, Huszt és Nagyszőlős településeket is. A Kőrösmezőn nemrégiben megnyílt ingyenkonyha már nemcsak a helyi, családfő nélkül maradt családok, hanem a menekültek meleg étkeztetését is szolgálja.

A segítő szervezetek most előre gondolkodnak: hogyan lehet helyi csoportjaikkal tartalékot képezni, kis raktárak létrehozásával felkészülni az elkövetkező szűkös hónapokra? Az utánpótlás bizonytalan. Ukrajnában üzemanyaghiány van, a szállítás akadozik. Kecskés László elmondása szerint a tej, a rizs máris hiánycikk egyes településeken, az árak megugrottak, a lisztet sok helyen porciózva adják: két-három kilónként. A piacokon lehet még kapni krumplit, hagymát, mézet, babot és húst is, de a tartalékok hamar kimerülhetnek, mivel a háború kitörése óta több százezer menekült áramlott be Kárpátaljára.

– Az első hullám – a gazdagok menekülthulláma – lement. A mostaniak kisebb, szerényebb autóval vagy vonattal, busszal érkeznek. Nem ritka, hogy háromfős háztartás ellát öt–nyolc menekültet, és a kilencezer fős településen elszállásolnak még ötezer rászorulót. Megteltek az iskolák, a kollégiumok, a közösségi házak és a plébániák. A híradásokban látható nagyon lelkes, szabadságharcos hangulatot egyik menekültszálláson sem érzékeltem – meséli a Katolikus Karitász Orvosmisszió projektvezetője. – Mindenki békét akar. Azért is jöttek Kárpátaljára: ott még béke van, és nyugalom. Az emberek féltik az életüket, a családjukat, mert azért Kárpátalján is hallani olyat, hogy katonai parancsra bemennek házakba, és összeszedik, besorozzák a menekülő fiatal férfiakat. Ha példát kell statuálni, úgyis a kisembert kapják el.

Viszont most könnyebb adományt vinni Kárpátaljára, mint korábban. Magyarország felől sor sincs, és az ukrán határőrök pozitívabban állnak a segítőkhöz, mióta az ő munkájukat is megkönnyítik a karitatív szervezetek. Barabáson a Katolikus Karitász, Beregsurányban a Máltai Szeretetszolgálat, Lónyán a Magyar Vöröskereszt, Záhonyban a reformátusok, Tiszabecsen a baptisták hoztak létre befogadóközpontot, melegedőt. A Szuverén Máltai Lovagrendnek például négy szervezete is van Ukrajnában, három ukrán és egy magyar, utóbbival a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szoros szimbiózisban együttműködik 27 éve. A beregszászi szervezet munkatársai már a háború kitörése előtt észlelték, milyen sokan készülnek elhagyni az országot.

– Látták a menekülők érkezését Kárpátaljára, ezért a tőlük kapott hírek alapján úgy döntöttünk, érdemes előkészületeket tenni, feltérképezni a határ menti településeket segítő szemmel. Még nem tudtuk biztosan, hogy lesz-e háború, de már érdemben megkezdtük a segítő munkát, és az első segítő csomagot útnak indítottuk Beregszászra
– mondja Romhányi Tamás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője. – A háború kitörése óta hatvan fővel – harminc nappalos és harminc éjszakás kollégával – folyamatosan, megállás nélkül dolgozunk Beregsuránynál.

Sokszor hallani, hogy egész családok érkeznek a határra. A hadköteles édesapa elbúcsúzik szeretteitől az ukrán oldalon, és behúzódik a szeretetszolgálat konténerébe. Akkor fordul csak vissza az ország belseje felé, amikor érkezik a telefonhívás, hogy az édesanya a gyerekekkel átjutott Magyarországra.

– Beregsuránynál frissen traumatizált családtagokkal találkozunk, akik nem sokkal korábban élték át az elszakadás élményét – mondja Romhányi Tamás. – Amikor felkészítjük önkénteseinket a menekülők fogadására, elmondjuk nekik, hogy nem szabad érzelmi alapon cselekedni. A segítő szándékú civileket sokat tapasztalt kollégák mellé osztjuk be, és mindenki mögött van helyettes. Hirtelen felindulásból fakadó cselekvések helyett rendszerszerű működésre kell berendezkednünk, amely hosszú távon fenntartható, akkor is, ha majd az adományozókedv alábbhagy.

Mert erre is fel kell készülni: az önzetlen segítségnyújtás nagy pillanatait követően sokan elfordulnak a rászorulóktól. Ez természetes folyamat. Egy idő után ellenséges felhangok is megjelennek, de a segítőmunkát akkor is folytatni kell.

– Egyelőre rengeteg felajánlás érkezik, bár a megkeresések között egyre több olyan akad, amellyel nehéz mit kezdeni – tájékoztat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársa. – Az első felajánlások üresen álló apartmanokról, családi házakról, mikrobuszos fuvarokról – egy héten át, sofőrrel – szóltak, most kedvesen írják: „Jövő héten szerdán megyek az ukrán határra, adományoknak felajánlom az autóm csomagtartóját.” Ez is nagyszerű, összességében pedig hihetetlen ereje van az elmúlt hetekben megtapasztalt jó szándéknak, segítőkészségnek. Sajnos azonban az óvintézkedésekről sem szabad megfeledkezni, mert visszaélések is történhetnek.

A bereg­surányi határnál az elmúlt hetekben naponta átlagosan 1200 menekült érkezett a máltai segítőpontra, ahol elfogadnak fuvarfelajánlást is. A sofőr telefonszámát azért kipróbálják indulás előtt, és ha nem csörög ki a készüléke, nem számolnak vele. Az első napokban volt két-három visszatérő arc: újra és újra felbukkantak, nézegették a fiatal lányokat. A segítők szóltak a rendőröknek, és egy éjszakai razzia után ezek a kétes elemek eltűntek Beregsurányból.

Jöttek helyettük más ügyeskedők: Kőbánya–Kispest állomáson felszálltak a vonatra, negyedóra múlva leszálltak a Nyugatinál, elvették az ételcsomagot, és mentek tovább. Az élelmesebbje elvegyült a tömegben, az önkéntestől szappant, kézkrémet kért, két utcával lejjebb pedig már árulta. Hány ilyen kör fért bele egy napba? Egy közülük elkezdett felpakolni szappanból, és már a nyolcadikat-tizediket is felvette, akkor a segítő rákérdezett: „Csoportnak kell-e, mert ha igen, akkor szívesen segít elvinni az adományt”, mire az illető elvörösödve visszarakta a felét, és elment.

Romhányi Tamás szerint az egyértelmű visszaélések, ügyeskedések hamar kiszűrhetők, és ott van a másik oldal is: a segítő gyakran tapasztalja, hogy az igazán rászoruló nem mer kérni, mert szégyelli rászorultságát. Már az ájulás szélén van, de csak a sokadik kínálásra fogadja el az ételadományt. Ezzel együtt nem véletlen, hogy hétfő óta már csak információs pontok működnek a Keleti és a Nyugati pályaudvaron: a kormány a karitatív szervezetekkel együttműködve a budapesti BOK-csarnokban nyitott humanitárius tranzitpontot, ahova buszokkal szállítják az ukrajnai menekülteket a két pályaudvarról, illetve Kőbánya felső vasútállomásról. A csarnokban étel, ital, orvosi ellátás, tisztálkodási lehetőség várja a rászorulókat, akik kulturált körülmények között információt is kaphatnak szállásról, továbbutazásról.

Minden bizonytalanság ellenére tervezni kell – a szervezetek is felmérik tartalékaikat. Azt mondják, ha 24 órán belül véget érne is a háború, a segítségnyújtásra még nagyon sokáig szükség lesz.

– Számos gyülekezet és magánszemély első lelkesedésében elszállásolt menekülteket. Nem várható el tőlük, hogy heteken, hónapokon át saját forrásból biztosítsák az élelmezésüket. Több esetben fordultak már a Magyar Református Szeretetszolgálathoz segítségért – mondja Dobis-Lucski Zsófia, a szervezet kommunikációs vezetője. Általában tartós élelmiszerért, de volt, aki ruhát vagy vízforralót kért.

A Magyar Református Szeretetszolgálat a háború első heteiben tíz ellátási helyszínen végzett szolgálatot. Az első önkéntes felhívást február 24-én tette közzé: egy este alatt ezerötszázan jelentkeztek segítőnek. Azóta újra meghirdették, hogy várnak olyanokat, akik szendvicsosztásban, tolmácsolásban, a menekültek elszállásolásában és szállításában tudnak segíteni, vagy a raktárakban, az adományok szortírozásában. Közel négyezer jelentkező közül mostanáig ezerötszáz-kétezer személyt hívtak vissza, tehát még mindig van majdnem kétezer regisztrált önkéntes, akikre a következő hónapokban is számíthatnak. Ha valaki úgy érzi, elfáradt, van kire támaszkodniuk.

Borítókép: Ukrán menekültek a budapesti BOK-csarnokban (Fotó: Havran Zoltán)