A svihák

Száznegyvenöt éve, 1877. április 19-én hunyt el Kecskeméthy Aurél ügyvéd, újságíró, világutazó.

A svihák az élet minden viszo­nyai közt csak szerepel. Hogy ő maga komolyan érez-e, hisz-e valamit? és hogy mit érez, mit hisz, miképen vélekedik?
azt maga sem tudja. 

Mert a svihák, ha egyedül van is, csak a tükör előtt beszél önmagával. Saját szivébe vagy veséjébe a hosszú életen át soha sem vet egy pillantást is. Ő szerepel; hanem ügyesen szerepel. Mert ha gyengéi vannak is: remekül érti, hogy kell azokat elrejteni; és még jobban ismeri mások gyengéit; és ennélfogva minden téren boldogul.

A svihák ifjúságában nem szerelmes. Legfölebb magába. És csak akkor házasodik, mikor már egy kis carriéret csinált, és jó partit kap. Mert tudja, hogy a nőtlen embernek jobb kelete van, s több »tündérújú« protecteurje, mint a házasnak. De akkor gazdag burgerleányt vesz el; vagy szegény ugyan, de befolyásos mágnás családbélit, kinek »nagy nexusa van«.

A svihák általában a mély érzések és komoly ragaszkodás gyengeségén fölülemelkedett ugyan de személyes érintkezéseiben kedves, sőt édes. Ha két hétig nem látott, csókkal üdvözöl az utcán, mint a lengyelek szokása. Gondosan tudakozódik, hogy létedről, feleséged s gyermekeid – kiket sose látott, egészségi állapotáról. 

Ha elváltok: nődnek kezét csókoltatja. Szóval a svihák túláradón szivélyes irántad... mig azt hiszi, hogy olyan ember vagy, kit karján hord a szerencse; hogy nagyúr, vagy nagy urakkal összeköttetésben, hogy befolyásos ember vagy.

A mely percben az ellenkezőnek gyanúja veti reád komisz árnyát: a svihák többé nem ismer.

Mint hivatalnok: alárendeltei iránt leereszkedő; fölfelé alázatos. Szereti a tündöklést. Utánoz minden uri tempót. Csak sok pénzbe ne kerüljenek. De pazaron nagylelkű: a hol látják. Piszkosságig fukar, ha azt hiszi, hogy senki meg nem tudja.

Vegyük typus gyanánt a sárosmegyei aristokratát. Hogyha kétszáz hold földje van, ahhoz olyan „kastélyt” épit lakházul, mintha negyvenezer hold földje volna a bánságban. Cseléddel természetesen nem győzi. Mikor aztán váratlan vendég jő: utcu kikiált a nagyságos asszony a kocsisnak, ki kertész is, kammerdiener és titkár is egy személyben: „szkoro chlapetz do libéria!” – ki is aztán fehér keztyüben szolgál az asztalnál, penetráns istálló-patchouli szagot hordozva maga után.
[…]

A baloldali svihák erős hazafi. Tüdeje kitűnő, szónoklata pattogó, hasa nagy, mája dagadt. Otthon és privátim nagyságos ur; de nyilvános szónoklataiban nagy demokrata. Tulajdonképen legjobb szeretne a szélbalon ülni, hogy ha nem szégyelné. 

Hanem Austriát nem szereti; a közös ügyet tartja az ország szerencsétlenségének; egyébkint természetesnek tartja, hogy a Deákpárt után „ők” kerülnek a kormányra. A hivatalvadászat és corruptio ellen dühösen kikel; reméli is, hogy ha Tisza Kálmán lesz minister elnök, mind elcsapja e sok ministeri hivatalnokot; és csakis baloldaliakat fog kinevezni.

Ő ugyan önzetlen hazafi, és magának nem óhajt sem hivatalt, sem vasutat: hanem az már még sem igazság, hogy a deákpártiak monopolizálnak minden méltóságos vagy jövedelmes állást! A politikai svihák egyébiránt szenvedélyes, akár mely párthoz tartozik is, akármely szemponton áll.

De szempontjait bámulatos könnyűséggel cseréli. Minden kis esemény elég ok neki arra, hogy egy párttól a másikhoz, vagy legalább egy árnyalattól más árnyalathoz, egy vezértől más vezérhez csapjon át; vagy egyes kérdésben pártja ellen szavazzon; vagy ez a legkedvesebb kibúvó – egyáltalán ne szavazzon.
(Kecskeméthy Aurél: Nagy férfiaink: legujabb fény- és árnyképek, 1874)

Száznegyvenöt éve, 1877. április 19-én hunyt el Kecskeméthy Aurél ügyvéd, újságíró, világutazó.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Unsplash)