Már egy éve

Az Amerikai Pszichiáterek Szövetsége nemrégiben ismerte el a hosszú távú gyászt mentális betegségként. A döntés régóta terítéken volt, és megszületéséhez valószínűleg jelentősen hozzájárult a pandémia okozta lelkiállapot.

HEALTH-CORONAVIRUS/USA Fotó: SHANNON STAPLETON Forrás: Reuters

A gyászmunka folyamata azonban nagyon egyedi. Az első időszak a sokké, amikor szinte fel sem fogni, mi történt. Előfordul, hogy a gyászoló ilyenkor sírni sem tud, amit a környezet közömbösségnek értékelhet, ami még inkább megnehezíti az érintett helyzetét. A második szakasz a feldolgozás időszaka, a harmadik a megnyugvás. A hosszú távú gyászban szenvedő betegek általában a második szakaszban fordulnak szakemberhez, de változó, hogy mikor érnek a feldolgozás fázisába.

– Veszteség esetén a psziché normális állapota a gyász. Ám nemcsak egy hozzátartozó elvesztése okozhatja, hanem bármilyen állapot, amely 180 fokos fordulatot hoz életünkben. Ilyen lehet például a költözés, az iskolakezdés, az érettségi, a leszokás a dohányzásról, alkoholról, a korábbi barátság megszakadása, a nyugdíjazás, az egészségi állapot megváltozása vagy éppen az esküvő. Ezen események között vannak nagyon boldogok is, mégis úgy változtatják meg az életünket, hogy az már sosem lesz a korábbihoz hasonló – mondja el Papp Éva pszichológus, gyász- és veszteségfeldolgozómódszer-specialista.

Ám a felsorolt problémák ritkán okoznak hosszú távú gyászt. Ez valóban egy szerettünk elvesztéséhez kötődik. Ilyenkor meg kell találni a megfelelő megküzdési stratégiát, amely szintén mindenkinél változó. Szakértők szerint a legnagyobb probléma tehát az, hogy a hosszú távú gyász esetén mind az időszak, mint a gyógyulási technika nagyon személyre szabott. 

– A diagnosztizálható tünetek akkor merülnek fel, amikor a gyászfolyamathoz valamilyen feldolgozatlan érzelmi kommunikáció kötődik. Tehát például úgy ment el az illető, hogy nem volt lehetőség elbúcsúzni tőle, vagy speciális jövőbeli tervek fűződtek hozzá, amelyek így meghiúsultak. Sokan depresszióként értelmezik a gyászreakciót, de van egy nagyon fontos különbség a kettő között. Míg a depresszió egyik fokozatánál sem lehet felvidítani az illetőt, hiába hívják például a barátok társaságba, a gyász esetén szükség van az apró feltöltődésekre. Ez lehet ételhez kötődő, filmekhez, könyvekhez, de van, aki ilyenkor munka-, alkohol- vagy sportmániássá válik – teszi hozzá Papp Éva.

Talajvesztés

Az elhúzódó gyász betegségként bizonyítása éppen ehhez a különbséghez kötődik. Holly G. Prigerson, a Cornell Egyetem pszichiátriai epidemiológusa a kilencvenes években vette észre idős betegeknél, hogy a gyász megváltoztatja az antidepresszánsokra való reakciót. Idővel több kutatás nyomán Prigerson bebizonyította, hogy az elhúzódó gyász tünetei, mint a sóvárgás vagy a vágyódás, jól elkülöníthetők a depressziótól. Ő mutatta ki, hogy az emberek 96 százalékánál a gyász tünetei jó fél éven belül normalizálódnak, és mindössze a gyászolók négy százalékánál áll fenn tovább a probléma.
– A gyászcsoportban a résztvevők tudnak egymásnak tanácsot adni, de a különféle feladatok is arra szolgálnak, hogy a gyászoló megtalálja saját erejét, mert ez veszik el, amikor a veszteség nyomán kihúzzák alóla a talajt. A csoportban támogató közeget talál, és nem kell félnie az olyan megjegyzésektől, hogy „már egy éve elvesztetted a kisbabádat, ideje továbblépni”. Tudnunk kell, hogy különböző gyászszerepek vannak. Másképp gyászoljuk az édesapánkat, mivel akkor a biztonságunk is elveszni látszik, mint a párunkat, akivel közös jövőt terveztünk, vagy a gyermekünket, akinek elvesztése szinte felfoghatatlan – mondja Szabó Gyöngyi.

Elfogadható érzelmek

Papp Éva olyan páciensről mesél ennek kapcsán, aki évekkel az első gyermeke elvesztése után sem tudott megfelelően részt venni a második vagy harmadik gyereke nevelésében, nem tudta megélni az anyaság örömeit, mert még mindig az elsőt gyászolta.
A hasonló problémák mögött egyes szakértők szerint az elfojtás állhat. Ennek nemcsak a társadalmi elvárás lehet oka, amely a gyors felépülést támogatná, hanem a pszichiáterek is hajlamosak túl hamar gyógyszert felírni, ami feldolgozás helyett elfojtáshoz vezet. Ezen segíthet a hosszú távú gyász betegségként elismerése, mivel korábban a pszichiáterek viszonylag rövid szakasz során tartották elfogadhatónak az intenzív érzelmi reakciókat. Így az orvosok gyakran fordultak inkább a gyógyszeres kezeléshez, semmint pszichoterápiához. A gyászoló tehát nem tudta természetes úton megélni érzelmeit, feldolgozni fájdalmát, mivel a gyógyszerek elnyomták azt.

Szakértők egyetértenek abban, hogy a gyógyszeres kezelés önmagában nem probléma, mivel bizonyos esetekben valóban szükség lehet erre a terápiára, lényeges azonban, hogy az ne váljon állandóvá. Szkeptikusok éppen ezért tartanak attól, hogy az elhúzódó gyász új jövedelemforrást jelenthet a nagy gyógyszercégek számára, hiszen ugyan másfajta, de hosszabb időn keresztül fennálló gyógyszeres kezelésre is okot adhat. Klinikai vizsgálat folyik például a függőségi terápiákban használt naltrexon esetén. Katherine Shear, a Columbia Egyetem professzora szerint mindenkinek meg kell értenie, hogy a gyász hat az emberi egészségre, és ennek, illetve az egyénnek megfelelően kell kezelést választani.

Borítókép: Fia és lánya öleli át a koronavírus súlyos szövődményeivel küzdő férfit, mielőtt lélegeztetőgépre teszik egy kaliforniai kórházban. Elfojthatatlan reakciók (Fotó: Reuters)