időjárás 27°C Emese, Sarolta 2022. július 5.
logo

Már egy éve

Jancsó Orsolya
2022.05.15. 16:00
Már egy éve

Az Amerikai Pszichiáterek Szövetsége nemrégiben ismerte el a hosszú távú gyászt mentális betegségként. A döntés régóta terítéken volt, és megszületéséhez valószínűleg jelentősen hozzájárult a pandémia okozta lelkiállapot.

A modern brit gyerekfantasy megteremtője, C. S. Lewis írta nem sokkal felesége halála után, hogy „senki nem mondta, hogy a gyász ilyen közel áll a félelemhez”. Lewisnak igaza volt abban is, hogy a félelemhez hasonlóan a gyász természetes emberi reakció, amelynek fizikai és pszichológiai tünetei is vannak. Azonban hosszú évekig még tudományos körökben is viták folytak a pontos értelmezéséről, így kérdéseket vet fel az Amerikai Pszichiáterek Szövetsége döntése, amely szerint mostantól a hosszú távú gyászt is mentális betegségnek tekintik.

A hivatalos megfogalmazás szerint a betegség azokat érinti, akik egy év vagy gyerekek esetén hat hónap után legalább három tünetet produkálnak a leírt nyolcból (az illető úgy érzi, mintha egy része meghalt volna, nem hiszi el a halál tényét, kerül mindent, ami az elhunytra emlékezteti, erős haragot vagy szomorúságot érez, nehezen talál vissza megszokott életébe, munkahelyi, baráti kapcsolataihoz, érzelmi kiüresedést, az élet értelmetlenségét vagy extrém magányt érez).

Többször átélni

– A hosszú távú gyász mindig nagyon nehéz. Az egymásra rakódó gyászélmények során az illető nem is érti, mi vele a baj, csak azt tudja, hogy nem érzi jól magát. Az ilyen esetek akár évekig vagy évtizedekig is elhúzódhatnak, amely idő alatt az ember életminősége minden téren sérül – magyarázza Szabó Gyöngyi gyászkísérő.

A pandémia elmúlt két éve sokkal tudatosabbá tette az embereket a mentális egészség kérdésé­ben, így a gyász kapcsán is egyre kevésbé számít szégyennek, ha valaki segítséget kér. Orvos-Tóth­ Noémi klinikai szakpszichológus szerint ma a halál hiába szerepel a tévéműsorokban akár brutális módon is, a haldoklás vagy a temetés távoli, és a XXI. század embere nem igazán tud vele mit kezdeni. Korábban a halál és a gyász az élet természetes velejárója volt. Ahogy a nemzedékek együtt éltek, az unokák számára nem jelentett törést a nagyszülők távozása, így mikor felnőttként valaki elvesztette férjét vagy feleségét, addigra már többször átélte a gyász eseményét a szűkebb vagy tágabb családon belül. Az elmúlt évszázadokban továbbá a gyász szigorúan körülírt időszak, a gyászév volt, amely időszak alatt a gyászolóval mindenki körültekintőbben bánt. A mai felgyorsult világban azonban szinte két hónap után azt várná el a társadalom, hogy a veszteséget elszenvedő térjen vissza a rendes kerékvágásba.

A gyászmunka folyamata azonban nagyon egyedi. Az első időszak a sokké, amikor szinte fel sem fogni, mi történt. Előfordul, hogy a gyászoló ilyenkor sírni sem tud, amit a környezet közömbösségnek értékelhet, ami még inkább megnehezíti az érintett helyzetét. A második szakasz a feldolgozás időszaka, a harmadik a megnyugvás. A hosszú távú gyászban szenvedő betegek általában a második szakaszban fordulnak szakemberhez, de változó, hogy mikor érnek a feldolgozás fázisába.

– Veszteség esetén a psziché normális állapota a gyász. Ám nemcsak egy hozzátartozó elvesztése okozhatja, hanem bármilyen állapot, amely 180 fokos fordulatot hoz életünkben. Ilyen lehet például a költözés, az iskolakezdés, az érettségi, a leszokás a dohányzásról, alkoholról, a korábbi barátság megszakadása, a nyugdíjazás, az egészségi állapot megváltozása vagy éppen az esküvő. Ezen események között vannak nagyon boldogok is, mégis úgy változtatják meg az életünket, hogy az már sosem lesz a korábbihoz hasonló – mondja el Papp Éva pszichológus, gyász- és veszteségfeldolgozómódszer-specialista.

Ám a felsorolt problémák ritkán okoznak hosszú távú gyászt. Ez valóban egy szerettünk elvesztéséhez kötődik. Ilyenkor meg kell találni a megfelelő megküzdési stratégiát, amely szintén mindenkinél változó. Szakértők szerint a legnagyobb probléma tehát az, hogy a hosszú távú gyász esetén mind az időszak, mint a gyógyulási technika nagyon személyre szabott. 

– A diagnosztizálható tünetek akkor merülnek fel, amikor a gyászfolyamathoz valamilyen feldolgozatlan érzelmi kommunikáció kötődik. Tehát például úgy ment el az illető, hogy nem volt lehetőség elbúcsúzni tőle, vagy speciális jövőbeli tervek fűződtek hozzá, amelyek így meghiúsultak. Sokan depresszióként értelmezik a gyászreakciót, de van egy nagyon fontos különbség a kettő között. Míg a depresszió egyik fokozatánál sem lehet felvidítani az illetőt, hiába hívják például a barátok társaságba, a gyász esetén szükség van az apró feltöltődésekre. Ez lehet ételhez kötődő, filmekhez, könyvekhez, de van, aki ilyenkor munka-, alkohol- vagy sportmániássá válik – teszi hozzá Papp Éva.

Érzékenység

Austen miért tűnik kevésbé fontosnak, mint a dekolonizáció és az ahhoz köthető elméletek?

Talajvesztés

Az elhúzódó gyász betegségként bizonyítása éppen ehhez a különbséghez kötődik. Holly G. Prigerson, a Cornell Egyetem pszichiátriai epidemiológusa a kilencvenes években vette észre idős betegeknél, hogy a gyász megváltoztatja az antidepresszánsokra való reakciót. Idővel több kutatás nyomán Prigerson bebizonyította, hogy az elhúzódó gyász tünetei, mint a sóvárgás vagy a vágyódás, jól elkülöníthetők a depressziótól. Ő mutatta ki, hogy az emberek 96 százalékánál a gyász tünetei jó fél éven belül normalizálódnak, és mindössze a gyászolók négy százalékánál áll fenn tovább a probléma.
– A gyászcsoportban a résztvevők tudnak egymásnak tanácsot adni, de a különféle feladatok is arra szolgálnak, hogy a gyászoló megtalálja saját erejét, mert ez veszik el, amikor a veszteség nyomán kihúzzák alóla a talajt. A csoportban támogató közeget talál, és nem kell félnie az olyan megjegyzésektől, hogy „már egy éve elvesztetted a kisbabádat, ideje továbblépni”. Tudnunk kell, hogy különböző gyászszerepek vannak. Másképp gyászoljuk az édesapánkat, mivel akkor a biztonságunk is elveszni látszik, mint a párunkat, akivel közös jövőt terveztünk, vagy a gyermekünket, akinek elvesztése szinte felfoghatatlan – mondja Szabó Gyöngyi.

Affér a zebránál

Hornyik Miklós 1979-ben beszélgetett az íróval, melyből számos érdekességre derült fény.

Elfogadható érzelmek

Papp Éva olyan páciensről mesél ennek kapcsán, aki évekkel az első gyermeke elvesztése után sem tudott megfelelően részt venni a második vagy harmadik gyereke nevelésében, nem tudta megélni az anyaság örömeit, mert még mindig az elsőt gyászolta.
A hasonló problémák mögött egyes szakértők szerint az elfojtás állhat. Ennek nemcsak a társadalmi elvárás lehet oka, amely a gyors felépülést támogatná, hanem a pszichiáterek is hajlamosak túl hamar gyógyszert felírni, ami feldolgozás helyett elfojtáshoz vezet. Ezen segíthet a hosszú távú gyász betegségként elismerése, mivel korábban a pszichiáterek viszonylag rövid szakasz során tartották elfogadhatónak az intenzív érzelmi reakciókat. Így az orvosok gyakran fordultak inkább a gyógyszeres kezeléshez, semmint pszichoterápiához. A gyászoló tehát nem tudta természetes úton megélni érzelmeit, feldolgozni fájdalmát, mivel a gyógyszerek elnyomták azt.

Szakértők egyetértenek abban, hogy a gyógyszeres kezelés önmagában nem probléma, mivel bizonyos esetekben valóban szükség lehet erre a terápiára, lényeges azonban, hogy az ne váljon állandóvá. Szkeptikusok éppen ezért tartanak attól, hogy az elhúzódó gyász új jövedelemforrást jelenthet a nagy gyógyszercégek számára, hiszen ugyan másfajta, de hosszabb időn keresztül fennálló gyógyszeres kezelésre is okot adhat. Klinikai vizsgálat folyik például a függőségi terápiákban használt naltrexon esetén. Katherine Shear, a Columbia Egyetem professzora szerint mindenkinek meg kell értenie, hogy a gyász hat az emberi egészségre, és ennek, illetve az egyénnek megfelelően kell kezelést választani.

Borítókép: Fia és lánya öleli át a koronavírus súlyos szövődményeivel küzdő férfit, mielőtt lélegeztetőgépre teszik egy kaliforniai kórházban. Elfojthatatlan reakciók (Fotó: Reuters)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.