A négyszázkét éve született Zrínyi Miklósról, a hadvezérről, hadtudósról és költőről (önmagát ebben a sorrendben határozta meg), akinek dédnagyapja az azonos nevű szigetvári hős volt, igen sokat hallottunk, de annál kevesebbet tudunk. Ez nem a mi hibánk. A nemzeti történelmi kánonban az alakjáról megrajzolt képen aránytalanul nagy szerepet kapott költői munkássága, miközben politikai és katonai érdemei, illetve arcélének azon elemei, amelyek kilógtak a mindenkori politika aktuálisan támogatott ideáljából, egyszerűen lábjegyzetbe kerültek. Ideje tehát az apró betűs részt visszaemelni a főszövegbe. Ezt a küldetést szánja magának a Zrínyi Miklós és öröksége című tanulmánykötet.
A Zrínyi Miklósról felépült magyar kánon hajlamos félretenni azt a tényt például, hogy nemcsak mi látjuk benne nemzeti hősünket, hanem a horvátok és szlovénok, de még az osztrákok is.
A protestáns erdélyi fejedelmek ellen is harcoló, mélyen katolikus és császárhű Zrínyiért, aki mindkétszer osztrák nőt vett feleségül, ugyanúgy lelkesedni tudtak az osztrák birodalmi patriotizmus hívei, mint a 48-as ifjak, köztük Vasvári Pál, akik okkal látták benne a magyar függetlenségi politika vezéralakját. Nikola Zrinskiért mint horvát bánért, akinek testvéröccsével felesben irányított családi birtokai nagyobbrészt Horvátországban, illetve Dalmáciában voltak, szintén jó okkal lelkesednek a horvátok és a szlovénok. „Zrínyi nem érthető meg anélkül, ha nem vesszük figyelembe azokat az államkereteket, amelyben élt. Pályáját és politikai-társadalmi kötődéseit ugyanis csakis akkor érthetjük meg, ha őt nem a későbbi magyar vagy a horvát nemzetépítés jegyében, nem az Osztrák–Magyar Monarchia problémáinak, s nem a Trianon vagy az 1945 utáni Magyarország politikai vezetése által befolyásolt történetírás szemszögéből ítéljük meg” – ragadja meg a lényeget tanulmányában Pálffy Géza.
