Véglegesen egyenjogúsítva

Vízilabdáról szólva elsősorban a kilencszeres olimpiai bajnok magyar férfiválogatottra gondoltunk. Eddig. A hazai rendezésű világbajnokság új helyzetet teremtett. A hetedik helyen végzett urak kiestek a pikszisből, az ezüstérmes lányok viszont egyfelől dobogóra állhattak, másfelől a szívünk csücskébe kerültek. Női póló egyenjogúsítva – ez a vb kínálkozó summázata.

Budapest 20220702 Fina Vizes VB Női Vízilabda döntő mérkőzés Magyarország USA Foto Nemzeti Sport - Török Attila A képen: Keszthelyi Rita , Gurisatti Gréta Fotó: Török Attila Forrás: Nemzeti Sport

Női válogatottunk rendhagyó módon kezdte meg a világbajnoki felkészülést még májusban. A csapat hiánytalanul, teljes létszámban Székelyföldre látogatott, útközben pedig megmászta Torockó felett az ikonikus hegyet, a Székelykőt.

– A világbajnoki felkészülésünk úgynevezett rávezető hete fantasztikus emberek között, fantasztikus helyen, fantasztikusan zajlott le. Aki járt már Székelyföldön, annak nem kell ecsetelnem a helyiek hazaszeretetét, kedvességét, tisztaságát, nem mindennapi szeretetben volt részünk. Olyan élmények ezek, amelyek – bármelyik játékosom nevében mondhatom – hatással lesznek ránk a jövőben is – mesélt a kirándulásról azon melegében Bíró Attila szövetségi kapitány, miként arról korábban lapunk is beszámolt. Hozzátéve, a látogatásuk olyan elementáris hatással volt a helyiekre is, hogy Csíkszeredában eldöntötték, még idén elindítják az első vízilabdás csoportot.

Férfiválogatottunk végleges, tizenöt tagú kerete csak néhány nappal a világbajnokság előtt állt össze. Ami persze nem csupán Märcz Tamás szövetségi kapitány felelőssége. Június első hetében rendezték a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjét, amelyen a válogatott derékhadát adó Ferencváros, valamint az olasz Pro Recco játékosaként Zalánki Gergő is részt vett.

– Kell-e annál nagyobb motiváció, mint a Hajós uszodában, saját közönség előtt világbajnokságon játszani, és esetleg a 2017-es hazai vb-ezüsthöz képest is előrelépni? Azt szeretném, hogy mindenki mutassa meg, ami benne van, senkiben se legyenek gátak, továbbá mindenki legyen harmóniában önmagával és a társaival. A legfontosabb, hogy csapatként funkcionáljunk! – Märcz Tamás a rajt előtt még igyekezett elhessegetni a gyülekező viharfelhőket. Mindenesetre e nyilatkozatából is kiolvasható, a csapategység korántsem volt példás, a keretet ráadásul a fiatalok–idősek szembenállás is feszítette. Nem csak egymást között. Märcz Tamás maga is őrlődött. A vb-kudarc előzményeként a válogatott még áprilisban elvesztette a Spanyolország elleni negyeddöntőt a világliga európai nyolcas döntőjében, így lemaradt a fináléról. A kapitány a végsőkig halogatta a döntést, hogy már a vb-re drasztikusan megfiatalítsa-e csapatát, vagy várjon ezzel, s a hazai rendezésű tornán még a zömében kipróbált harcosokkal induljon csatába. Végül az utóbbi mellett döntött.

Vízilabdában már hosszú évek óta így van, siker vagy kudarc egyetlen mérkőzésen, a negyeddöntőn múlik. Ha azt megnyeri a magyar válogatott, akkor nagy baj nem érheti, ha viszont elveszti, lehetetlen kimagyarázni a szereplést. Az aktuális férfikapitány szerződése nem véletlenül szól úgy, hogy indoklás nélkül felbontható, ha a csapat valamelyik világversenyen nem kerül be a legjobb négy közé.

Nos, a legjobb nyolc között női válogatottunk heroikus küzdelemben múlta felül 7–6-ra Ausztráliát, a férfiak viszont szinte ellenállás nélkül adták meg magukat Olaszországnak. A 11–10-es végeredmény csalóka, mert az olaszok már 11–7-re vezettek, ami után az utolsó perceknek már nem volt jelentőségük.

A hölgyek ezután újabb szoros meccset nyertek meg az elődöntőben (13–12 Hollandia ellen), s a fináléban sem adták olcsón a bőrüket a mezőnyből toronymagasan kiemelkedő Egyesült Államok ellen. 8–5-ös hátrányból visszakapaszkodtak 8–7-re, s két bántó játékvezetői hiba fosztotta meg őket az egyenlítéstől, ám a legutóbbi három olimpián és világbajnokságon egyaránt meggyőző fölénnyel diadalmaskodó amerikaiak ellen nincs okuk szégyenkezni a 9–7-es vereségért. (Felmerülhet, miért kezeljük a tengerentúliakat más kasztként. Nos, az USA-ban, közelebbről Kaliforniában női vonalon többen pólóznak, mint a világon máshol összesen. Méghozzá kifogástalan körülmények között.)

A férfiak ezzel szemben még az ötödik helyet sem tudták megszerezni, miután a férfivonalon azért nem annyira erős amerikaiakkal szemben is alulmaradtak.

– Ennek a csapatnak az a legnagyobb erénye, hogy nemcsak a sikerből, a kudarcból is mindenki egyenlő mértékben veszi ki a részét – felelte kérdésemre Keszthelyi Rita, a csapat vezére, amire rímelve Gurisatti Gréta a következőket tette hozzá általános elismerést, mi több, tapsot kiérdemelve a világbajnokság levezetéseként tartott, alapvetően a protokolláris szólamok felmondására megszervezett sajtótájékoztatón.

– Ez a mentalitás nem egyik napról a másikra alakul ki, hanem szenvedésekkel teli edzések eredményeként, amelyeken mindenki előtt az lebeg, a társai érdekében is végig kell csinálni, hogy aztán tisztán nézhessünk egymás szemébe, hogy mindent elkövettünk a siker érdekében – mondta Gurisatti, majd felidézte a június eleji, veszprémi edzőtábort, ahol ablaktalan, levegőtlen konditeremben szenvedtek súlymellénnyel guggolva, vagy éppen huszonötször száz métert időre úszva, közben egymást biztatva, ez a kínlódás is kell majd ahhoz, hogy végigbírják a tétmeccseket.

– A Reccóval egy hónapja BL-t nyertünk, és egy hihetetlen szezon után azt gondoltam, hogy én vagyok a világ legjobb játékosa. Most pedig még poénkodtunk is a feleségemmel, Fruzsival, hogy remélem, még visszafogadnak az olaszok, és nem hívnak fel, hogy köszönjük, maradj Magyarországon!

Íme, egy másik nyilatkozat, egy másfajta megközelítés a férficsapat egyik kulcsemberétől, Zalánki Gergőtől, amely a folytatással együtt teljes:
– Nem találtam a helyemet, próbáltam vezér lenni, de nem sikerült. Nemigen tudtam lövésekhez jutni, mindig úgy éreztem, hogy vannak rajtam.

A következtetés immár tálcán kínálja magát. Női válogatottunk testben és lélekben is tökéletesen felkészülve várta a világbajnokságot, a férfiakról ennek az ellenkezője mondható el.

Hogy sarkítunk, kiragadunk, felnagyítunk bizonyos részleteket? Persze. Ez a dolgunk. Ám egymás közötti beszélgetésekben játékosok, szakemberek is elárulják, bizony a fiúk nem voltak megfelelő állapotban, sem fizikailag, sem mentálisan.

Mondhatnánk, fordult a kocka, immár az uraknak kell tanulniuk a hölgyektől.

Bíró Attila nem volt rest, ki is mondta, hogyan. Miközben ők már évek óta igénybe veszik sportpszichológus segítségét, a férfiak úgy gondolják, ők megoldják nélküle is. Hirtelen ennél nagyobb a feladat. Nem csak erősíteni kell a lelkeket, hanem gyógyítani is a sebeket.

Diszharmónia

– Újra és újra a legendás Rajki Bélát idézve, ha a magyar vízilabda-válogatottnak a második hely kudarc, akkor ugyan mit mondhatunk a hetedikről – vágott bele a világbajnokság értékelésébe minden idők egyik, sőt talán legjobbja, a pólósok pólósa, Faragó Tamás. Aki elnökségi tagként kényes helyzetben van, hiszen nem csupán véleményt mondania, hanem döntenie is kell, de ő persze attól is világklasszis, hogy e szerepben is pontosan eltalálja a mértéket.

– Úgy láttam, hogy a játékosok nem voltak topállapotban. Mintha túlélni akarták volna a mérkőzéseket, nem megélni. Márpedig teljesen más lelkiállapotot s ebből fakadó teljesítményt szül, ha nyerni akarsz, nem pedig a vereséget elkerülni. Még inkább lenyomta – jellemzően az éles szituációkban – azon játékosok teljesítményét ez a rossz felfogás, akiknél a magukról kialakított kép és a valóság nem harmonizál. A játékosok elhitték, amit mindenki sugallt, hogy megnyerhetik a világbajnokságot. Ennek sajnos nem volt valós alapja, és hiányzott a küzdelem is, amit ennek érdekében ki kellett volna fejteni.

Faragó Tamás tehát nem akarja szőnyeg alá söpörni a gondokat, de drámainak sem beállítani a helyzetet.

– Amikor kimegy egy nagy generáció, rendre elkezdünk sopánkodni, megfeledkezve arról, hogy mindig jön egy újabb generáció, mert a magyar vízilabdának szerencsére vannak tartalékai. A világbajnoki kudarc erős figyelmeztetés, hogy bizonyos személyi kérdéseket meg kell oldani. Önmagában javuló eredményességet szül, ha ezt megtesszük. Sokkal súlyosabb gondnak látom, hogy jelenleg az olasz, a spanyol és a görög csapat is előttünk jár. Magyarország mindig iránymutató volt a vízilabda fejlődését tekintve. Ezt a szerepünket sajnos elvesztettük. Nem most, már korábban, hiszen az elmúlt egy évtizedet a szerbek határozták meg, akik most ugyancsak a generációváltás nehézségeivel küzdenek.

Női válogatottunk 2005-ben éppen Faragó Tamás vezérletével nyerte meg (másodszor) a világbajnokságot, s a magyar póló legendája nem fukarkodik a dicsérettel utódait méltatva.

– Bíró Attila és Tóth László remek közösséget alakított ki. A lányok a szellemiséget tekintve és taktikailag is kiváló csapatot alkotnak, ez a mostani eredmény bizonyos szempontból várható volt. Egyetértek vele, immár nem is kérdés, hogy teljes az egyenjogúság a sportágon belül a nők és a férfiak között, ne szégyelljük kimondani, a csajok mentették meg a magyar póló becsületét.
Faragó Tamással röviden a vb-n is követhetetlen bíráskodásról is ejtettünk szót.

– Nem lehet késlekedni tovább a döntéssel, hogy a bíráskodást a szponzorok és a nézők igényeihez alakítsák, mert különben félő, hogy a vízilabda az öttusa sorsára jut. Addig kell saját hatáskörben változtatni, amíg lehet, sokkal rosszabb lesz, ha mások mondják meg, milyen legyen a vízilabda – mondta, remélhetőleg nem pusztába kiáltott szóként.

Borítókép: A vizes vébén ezüstöt elért női vízilabdacsapat két sztárja, Keszthelyi Rita és Gurisatti Gréta vigasztalja egymást (Fotó: Nemzeti Sport/Török Attila)