Tudják maguk, hogy mi az az MHK? Mert ha nem, akkor semmit se tudnak a központilag szervezett tömegsportról. Az MHK azt jelenti, hogy Munkára Harcra Kész. Így, csupa nagybetűvel, hogy senkinek se kerülje el a figyelmét.
Negyvenkilencben szóltak fentről, Potyó, készülj, lesz egy kis mellékes jövedelem. Naná, hogy kellettem! A három legjobb sportszervező között tartottak számon. Akkoriban intézőnek neveztek bennünket.
Szóval bejött ez a mozgalom. Még indulójuk is volt, első osztályúnak mondott költők buzdító verseket írtak róla: „Repülj golyó, repülj gerely és szállj messze el! / Szaladj, ugorj ember, hogyha kell! / Munkára, harcra kész és merész minden jó / Dolgozó, sportoló.”
Szovjet mintára épült, mi másra. Az MHK-próba futásból, kislabdadobásból, távol- és magasugrásból, súlylökésből, húzódzkodásból, kerékpározásból állt. A kötelező szinteket korcsoportokra határozták meg, három fokozat szerint.
Az eredményt jelvényekkel jutalmazták. Az aranyjelvényeseknek a dicsőség mellé mindenféle előnyök jártak, még fizetésemelés is szóba jöhetett.
Egyszeriben mindenki sportolni kezdett, futott a féllábú is. A bliccelés felért egy kisebb szabotázzsal, ezt senki se merte megkockáztatni. Szegény nővérem szívbeteg volt. Azt mondták a brigádtársai, hajítson kislabdát, hogy lássák a pályán, Kornélia lefutja helyette a távot.
Én meg jártam a szpartakiádokat, segédkeztem a lebonyolításban. Már ha nem volt bajnoki forduló, mert akkor nekem az első csapat mellett volt a helyem. Alighogy vége lett a háborúnak, és éledezett a futballélet, az Újpest alkalmazott. Az a tudat, hogy Zsengellér szerelését vihetem, elképesztő örömmel töltött el.
Fortepan-történetek 
