Hová tűntek a kövér színészek?

A testpozitivitást hirdető kampányok álságosságának árnyékában a szórakoztatóipar kiszorítja a túlsúlyos művészeket. Annak idején színvonaltalan­ vígjátékok kelléke volt a zsíröltöny, ám mára a legfontosabb díjkiosztók nélkülözhetetlen szereplőjévé vált.

Tom Hanks kétszeres Oscar-díjas, négyszeres apa, körülbelül kétszázötven régi írógép tulajdonosa. Ő az, akit előszeretettel emlegetnek a legkedveltebb filmszínészként. Van azonban néhány dolog, amit nem lehet elmondani róla: nem százharminc kiló, a nyaka pedig nem folyik rá ingének gallérjára. Baz Luhrmann Elvis című filmjében Hanks viszont Tom Parker ezredest, Elvis Presley kapzsi, túlsúlyos menedzserét alakítja, aki egy friss életrajz szerint a második világháborúban úgy kerülte el a katonaságot, hogy „szolgálatra alkalmatlan” kategóriába ette magát. No persze senki nem várna el ilyesmit az egyébként cukorbeteg Tom Hankstől, aki ezért az ezredest Hollywood egyik kedvenc kelléke, az úgynevezett zsíröltöny segítségével keltette életre.

A protézis nem mai találmány.

 A polihisztor Orson Welles viselte prototípusát, hogy eljátszhassa a testes és korrupt rendőrfőnököt az 1958-as A gonosz érintése című filmjében. 

A gyakorlat azonban az utóbbi években ritkaságból közhellyé vált. Az 1990-es évek végén a műháj az alantas vígjátékok kedvelt eszköze volt – elég, ha csak Eddie Murphyre gondolunk a Bölcsek kövére (1996), Gwyneth Paltrow-ra A nagyon nagy ő (2001), vagy Mike Myersre az Austin Powers (1999) című filmekben. Két évtized elteltével azonban fordult a kocka: valószínű, hogy a közeljövőben kövéröltönyt fogunk látni azokban a produkciókban is, amelyek esélyesek a díjszezonban. Renée Zellweger a The Thing About Pam (2022) című NBC-sorozat gyilkos főszereplőjét hájprotézissel alakítja, de Jared Leto is viselt egyet A Gucci-házban (2021), Stellan Skarsgard a Dűnében (2021), valamint Colin Farrell is a Batmanben.

Körülbelül negyven kiló pluszt cipelni nem túl szórakoztató: sem a cső a fenekedben, ahová hűtővíz folyt be, hogy ne kapj agyvérzést

– mondta a svéd Skarsgard még a Dűne reklámturnéján. Felmerül a kérdés, hogy vajon mennyivel egyszerűbb lett volna valóban testesebb színészekre osztani ezeket a szerepeket. Egyáltalán: hová tűntek a kövér színészek? A kövér filmsztároknak ugyanis elveszett egy egész nemzedéke: ők azok, akik laza természetességgel és kritikus intelligenciával küzdhettek volna meg a sztereotípiákkal. Hol van Sydney Greenstreet modern megfelelője, és ki a mi Margaret Rutherfordunk, Hattie Jacques-unk? 
A film első száz évé­ben kövér sztárok játszottak kövér sztárszerepeket: Charles Laughton meghódította Amerikát a VIII. Henrik magánéletével (1933), Peter Ustinov megadta Néró császárnak a Suetonius által leírt kövér nyakat és kidudorodó hasat, de meggyőzött minket arról is, hogy Hercule Poirot-nak is pont ilyennek kellene lennie.

A kérdés leginkább költői, hiszen testpozitív kampányok ide vagy oda, a szórakoztatóiparban elhízni a legtöbb vélemény szerint rosszabb a halálnál is. 

A Stranger Things című sorozatból ismert Shannon Purser nemrég felhívta a figyelmet arra, hogyan bánnak a testesebb színészekkel a szereplőválogatásokon. „Nincsenek kövér nagynevű sztárok, mert a kövér színészek nem mozoghatnak felfelé. Nem engedik meg nekünk a felfelé irányuló mobilitást, mert az ipar kétdimenziós díszletelemekként tekint ránk” – fogalmazott a fiatal színésznő. A The New York Times­ 2009-es cikke a női és férfi színészek testsúlya felett ítélkezők kettős mércéjéről írt. Következtetése szerint a férfiak lehetnek kövérek, de a nők nem, hiszen a színésznőknél alapvető elvárás a tökéletes külső, de persze a túlzott soványságért is megszólta őket a közvélemény. Kicsit is molett csakis komika lehetett, akkor még belefért a „vicces kövér nő” kliséjébe. Mára azonban az elburjánzó szuperhősfilmek és akciófranchise-ok hatására a megítélés megváltozott, és a férfitest sem lehet többé elpuhult, netán túl vékony: a bicepsznek bizony dagadnia kell! A korábbi fizimiskájukhoz képest jócskán elhízott remek férfi színészek sem kapnak már tehetségükhöz méltó lehetőségeket, elég a szebb napokat megélt Gérard Depardieu-re vagy Russell Crowe-ra gondolni. Ma már a komikus színészek és színésznők is kemény diétába fognak, hogy változatosabb szerepeket kaphassanak: nemrégiben a felismerhetetlenségig lefogyott például Rebel Wilson, Melissa McCarthy, Jonah Hill és Seth Rogen is.

Robert De Niro (Dühöngő bika), Christian Bale (Alelnök, Amerikai botrány), Matthew McConau­ghey (Arany) vagy Charlize Theron (A szörny, Tully), sőt annak idején Tom Hanks is (Számkivetett) még beletették a munkát testük átformálásába, és magukra kaptak jó néhány kilót, a legtöbben viszont ma már a kockázatmentes utat választják. 

Reggelente felcsatolják új testüket, és úgy tesznek, mintha tudnák, milyen élni benne. Mivel pedig a díjátadók az alakítások minőségét egyre inkább a különféle protézisek és maszkmesteri munka segítségével megtámogatott fizikai átalakulásban mérik, nem a valódi átlényegülésben, ez a tendencia csak erősödni fog. Hiába támadják például Sarah Paulson színésznőt, amiért kövéröltönyben játszotta el Linda Trippet, a Clinton-botrány egyik kulcsszereplőjét egy sorozatban, ez idáig senki nem kért bocsánatot, hogy kifigurázott volna egy más típusú testalkatot. Mindeközben színészek tömkelege tesz nyilatkozatokat, hogy annak idején nem kellett volna mondjuk meleg, (transz), egy árnyalattal sötétebb bőrszínű karaktert eljátszania, mivel ezzel egyeseket megsérthetett.

A kövér karakterek a mai napig magukon viselik a kapzsiság, ostobaság és lustaság előéletének terhét, a színészek pedig elhiszik, hogy képesek mindezt visszaadni. Van egy pillanat Az ABC-gyilkosságok (1965) című Agatha Christie-adaptációban, amikor az óriási Robert Morley a szintén hatalmas Patrick Newell-lel ül a gőzfürdőben. Morley kém, aki a kapcsolattartóját keresi, Newell karaktere pedig berángatja a szomszéd szobába. Morley mellkasa megremeg a törölköző fölött, a kamera pedig felfedi a hasára ragasztott titkosszolgálati dokumentumot. Letépi a szalagot, miközben a hasa csak úgy hullámzik. Elfintorodik. A néző is. Tom Hanks gumitokája vígan rezeghet, ahogyan Elvist próbálja bűvölni, mi mégsem hiszünk neki. 

Tudjuk, hogy ha valaki letépne egy ragasztószalagot a hasáról, nem érezne semmit – és mi sem.

 A komédia és az igazság egyaránt elvész, mint a sovány ember a vastag műanyag csomagolásban.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)