Pataki András otthoni misékről és a föladott munkákról

Csaknem száz darabot rendezett. Versmondó versenyek zsűritagja, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház művészeti tanácsadója. Tíz évig vezette a Soproni Petőfi­ Színházat. Nemrég vette át a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkári kinevezését. ­Pataki Andrással beszélgettünk.

Budapest. Pataki András Fotó: Teknős Miklós

– Színházon belül sok mindennel foglalkozott már. Megalapította a Forrás Színpadot, rendezett, díszletet tervezett, színészkedett…
– Színész csak kis ideig voltam. 1995-ben egy baleset miatt abba kellett hagynom. Azt követően került előtérbe az addig is gyakorolt színházi rendezés.
– Első diplomáját a Győri Hittudományi Főiskolán vette át. Miért oda jelentkezett?
– Azért, mert világnézeti, filozófiai kérdésekben tájékozatlannak éreztem magam. Döntésemet az általam példaképnek tekintett egyházi személyek is befolyásolták.
– Pap akart lenni?
– Gyermekkoromban igen. Templomba járó család voltunk, római katolikusok vagyunk. Öreganyám legnagyobb örömére kívülről tudtam a misét, és gyakoroltam is otthon. Áldoztattam a családot, mindennap miséztem. Az akkori időkben a hittannal kapcsolatos tanulmányokat az Egyházügyi Hivatal felügyelte. Megszabták, hogy az a megátalkodott kölök, aki hittanra jár a templomba, hány órában részesülhet. Ministráltunk és pásztorjátékokat készítettünk. Hatodikos koromban hegedültem a templomban, amiért meg is kaptam a méltó büntetésemet az iskolában. Az igazgató megmondta édesanyámnak, az a probléma, hogy a templomban lépek fel, és nem az úttörőraj munkájából veszem ki a részemet. Ilyen alakok nem mehetnek táborba. Az összes nyári táborból kitiltottak.
– Azt a tudást, amelyet a főiskolán szerzett, később tudta hasznosítani?

– Minden méteren. Hosszú Lajos professzor volt a filozófiatanárom, akit később ügynökvádak értek. E kérdésben nem tudom, hol az igazság, de azt igen, hogy az órái pazarok voltak. Hogy a Bibliával értő módon tudjunk bánni, azt Tájmel Antal atyának köszönhetjük. Talán az ő órái voltak a legfontosabbak, hiszen annak a kultúrának, amelyben élünk, mégiscsak ez a könyv az alapja.
– Jó ideje rendezett már, miután felvételizett színházrendező szakra. Miért a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemet választotta?
– Ennek több oka van. Családom üldöztetése miatt a középiskolában semmi olyat nem tehettem, ami feltűnést kelt, nehogy baj legyen. Édesapám gyerekként évekig bujdosott a családjával a megtorlás elől. Apai öregapám „ordítóan” koncepciós per részese volt. A tanú című film idevonatkozó jelenete nem a vicc kategóriába tartozik, maga a valóság, családunkban is megtörtént. Középiskolásként kényszerből indultam el egy versmondó versenyen, ugyanis a társaim a tudtom nélkül – éberségemet kijátszva – beneveztek. Az akkori Veszprém megyei tehetséggondozással, előadó-művészettel foglalkozó szakembergárda felfigyelt rám, s onnantól kezdve versmondó és színjátszó táborokba jártam. Hamar elkezdtem tanítani, már középiskolás koromban tartottam kurzusokat. Pápán a nyolcvanas évek végén teljesen önszerveződő módon, helyi fiatalok megkeresésére megrendeztem a Diktátor című mozgásdrámát. A történet szerint a forradalmárok megdöntik a diktátort, de mivel óriási a kísértés, a forradalmárból is diktátor lesz. Ezzel a mögöttünk lévő évtizedekre utaltunk. Nem mondanám különösen jó előadásnak, de az időzítése betalált.
A tapsrendnél negyedórás tüntetések alakultak ki. Hat előadást játszottunk Pápán a színházban telt házzal. Hályogkovács módján műveltük, amit műveltünk, de a nézők azt látták, hogy húsz fiatal egy szó nélkül eljátssza azt a történetet, amely abban a pillanatban az egész országról szól.
– Ekkor tetszett meg a rendezés?
– Igen. Nagyon inspirált. Óriási erő és lehetőség van abban, hogy az ember színpadra állít műveket. Komoly fórum lenne, ha nem mennénk el teljesen a szórakoztatóipar irányába.
– De szórakoztatni is kell, nem?
– Nem mondom, hogy nem. Eddig 97 darabot rendeztem, több műfajban. Nem tudom, hogy az elkövetkezendő időkben hogyan jutok rendezéshez, de szeretném folytatni. Sok-sok darab színrevitele után érlelődött meg bennem a gondolat, hogy tovább tanuljak. Családi hátterem miatt a Színház- és Filmművészeti Főiskola környékére se engedtek volna. 1991-ben találkoztam Dan Micu rendezővel, román barátommal, aki művészeti szempontból meghatározó az életemben. Ő és érdekes módon Rátonyi Róbert tereltek afelé, hogy a színházrendezést hivatásszerűen űzzem. A román színház iránti tiszteletem is benne volt a döntésemben, hogy az ottani magyar művészeti képzésben szerezzem meg az idevaló diplomát.
– Hogyan alakult a „kényszerítve” indult versmondópályája?
– Táborokban kurzusokat tartok, és a Magyar Versmondók Egyesületének szakmai alelnöke vagyok. Büszkék vagyunk arra, hogy számos művész – azóta sokszorosan díjazott előadók – indult a versmondóműhelyeinkből.

– Sopronban tíz év alatt harminc előadásnak tervezte meg a díszletét, és ha úgy alakult a helyzet, jelmezeket is tervezett. Hogyan vált producerré?
– Talán furcsán hangzik, de mindig is az voltam, hiszen már középiskolás korunkban a Diktátort is úgy kellett összehozni, hogy a reklámtól kezdve mindennel mi foglalkoztunk. A Forrás Színpaddal, későbbi nevén Forrás Színházzal évtizedekig állami támogatás nélkül működtünk. Tévéjátékokban, filmekben is dolgoztam producerként. Fontos témákat dolgoztunk fel, például a hortobágyi kényszermunkatábor történetét, ami történelmi adósság volt. A legutóbbi színházi produceri munkám a Szent Erzsébetről szóló darab, Az Ég tartja a Földet című játék Cseke Péter rendezésében. Szép előadás lett.
– Milyen munkákat adott fel a helyettes államtitkári posztért?
– Sok mindent. Sopronban véget ért egy tízéves időszak. Két ciklust töltöttem ott, az elsőt a színház élén, a másodikat a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetőjeként is. Hoppál Péter államtitkár úr megkeresésére vállaltam el a feladatot, a négy évre tervezett szolgálatot. Az előadó- és alkotóművészeti, a közösségi művelődési terület, illetve a kultúra finanszírozása tartozik hozzám.
– Úgy érzi, küldetése van?
– Nem így ébredek minden reggel. Úgy gondolom, a Jóisten rám bízott valamit, amellyel meg kell próbálnom jó kamattal elszámolni.

Névjegy

Pataki András Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató, kulturális menedzser 1971-ben született Sümegen. 1996-ban diplomázott a Győri Hittudományi Főiskolán. Négy évvel később a Pécsi Tudományegyetemen okleveles felnőttképzési és kulturális menedzserként végzett. Színházrendezői diplomáját a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen vette át. 2012–2022 között a Soproni Petőfi Színház igazgató-főrendezője volt.

Borítókép fotó: Teknős Miklós