Új igénk: lecsippantott bérletünk

Mit csippantanak a jegyellenőrök a bérletünkön?

Talán a kalauzokkal (vonatkísérőkkel) kezdődött, amikor néhány éve elkezdték távolról, érintés nélkül – sajátos csipogással, csippentéssel – leolvasni a nyomtatott jegyekről, mobiltelefonokban tárolt elektronikus jegyekről a kódot. Fórumbejegyzés: 

Legalább egy éve vagy még több ideje nem érintette a jegyvizsgáló sem a menetjegyem, sem a kedvezményre jogosító START-kártyám. Jegy mobilon, lecsippant, QR-kód a kártyán, lecsippant.

Egyszer egy kalauz azt mondta nekem tréfásan: Csak tartsa a jegyet, majd a fénykarddal leolvasom! A Budapesti Közlekedési Központ is bevezette az elektronikus leolvasást: „A BKK jegyellenőrei már egy jó ideje csippantgatják a járműveken utazók, valamint a metróra szállók bérleteit. Mit csippantanak a jegyellenőrök a bérletünkön?”
Mostanában a benzinkutaknál is leolvassák a forgalmi engedély kódját. Fórumbejegyzés: „A rendszer ugyanis megjegyzi az aznap már lecsippantott forgalmit, így amikor azt aznap másodszor viszik be a rendszerbe, a kassza már csak piaci áron enged fizetni… A téves rendszám miatt érdemes lecsippantani a kúton a forgalmit.”

Tehát itt az új igénk: csippant, csippantgat, lecsippant, illetve előfordult más igekötővel is: rácsippant. Ugyancsak egy internetes fórumon olvasom: 

a pénztáros kérésemre rácsippant egy vonalkódra, így egy bizonyos pénzösszeg lekerül a számlámról adomány címszóval: esetenként 250 forint az ukrajnai menekülteknek, egy csippantás kétszázötven forint, kettő ötszáz, és így tovább, kinek mit bír a pénztárcája, az embersége, a szolidaritása.

Korunk új igéje (csippant, lecsippant, rácsippant) a szókeletkezés szinte minden nyelvi jelenségét felmutatja. Az alapszó egy önmagában nem használatos (vagyis fiktív), az elektronikus leolvasás csipogó hangját utánzó, tehát hangutánzó szó: csip. A szó háromszorosan motivált: az egyik a már említett hangutánzás, a második megegyezik az angol eredetű chip szóval (speciális integrált áramkör, amelynek komoly szerepe van az azonosításban, és már magyarul is írható: csip, csipkártya), a harmadik: létezik egy régi, hasonló magyar ige, csíp, például csíp a kenyérből, ráadásul jókora szócsaláddal: csípés, csipesz, csipet, csipke, csípő, sőt a most tárgyalandó szavunkkal hasonlatos igekötős formában is: lecsippent; és a közös motivációt egy azonos jelentésmozzanat (a hirtelenség) is szolgálja.

A szótő tehát csip, de hogy lesz belőle csippant? Nos, létezik egy -ant/-ent kétalakú képzőnk, mely előszeretettel járul hangutánzó szavakhoz: kurjant, horkant, vakkant, ráadásul a tőbeli rövid mássalhangzó gyakran megkettőződik benne: rikkant, szippant, csippent, és lám a mi esetünkben is: csippant.

 A csippent és a csippant hangrendileg is szabályos, mert az i-s tövekhez magas és mély hangrendű toldalék egyaránt járulhat, például: híd – hidat, szív – szívet, illetve ha igének tekintjük: szívat.
Ha már van (le)csippent, akkor vajon miért lett az új igekötős ige: (rá)csippant, (le)csippant? Valószínűleg éppen azért, hogy különbözzön tőle. A csippent, lecsippent kézzel való tevékenységre utal: hirtelen egy keveset (le)csíp valamiből: csippent a csokoládéból vagy a szőlőből (egy szemet). A csippant azonban önmagában, igekötő nélkül is előfordul: „a szén-monoxid-érzékelő hármat csippant, mi a teendő?”, „a biztonsági kapu csippant egyet”.
Ha nem lenne nyelvtörténet, nyelvjáráskutatás, azt gondolnánk, hogy velünk kezdődött a világ. Természetesen nincs így. A lecsippant a Szamosháti szótárban (1936) is szerepel ezzel a jelentéssel: hirtelen lecsap, lenyisszent… Ha vallatóra fogjuk, akkor a benzinkutakon vagy a kalauzok által fénykarddal való lecsippantás nyelvünk alakulásának számos jelenségét magában hordozza.ű

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)